Átadták a Békés Városért és Az Év sportolója díjakat!


Megjelent: 2011 Április 15. ( Péntek ) 15:10
Módosítva: 2013 Március 10. ( Vasárnap ) 15:38
Laborczy Aladárné, Belleli Lajos, Dr Rácz László, a békési KÉSZ, a Városvédő és Szépítő Egyesület, Domján Kristóf és Mózes Imre, Hortobágyi János és Fodor Milán a díjazottak között! Beszámolónk percről - percre:

15:55 Az ünnepi műsor zárásaként az Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és a Belencéres Néptáncegyüttes műsorát láthatják a vendégek. Az eseményt állófogadás zárja.

15:52 Az ünnepi testületi - ülés hivatalos része ezennel végetért. Az eseményről készült fotókat este láthatjátok oldalunkon!

15:49 Az Év sportolója díjat kapja

DOMJÁN KRISTÓF és MÓZES IMRE

Már a 2006-os Maraton Országos Bajnokságon magyar bajnoki címet szereztek K-2-ben, az Országos Diákolimpián pedig másodikak lettek. Az elkövetkező években sorozatban jöttek a jó eredmények: több magyar bajnoki, országos diákolimpiai dobogós helyezés, vidék bajnoki címek, régiós, megyei versenyeken számtalan győzelem és dobogós helyezés. Legkiemelkedőbb eredményeiket együtt érték el páros illetve négyes hajókban.

A 2010-es évben is számos dobogós helyezés fűződik a nevükhöz, és ebben az évben felkerült a korona eddigi teljesítményükre, hisz Magyarország elmúlt 12-16 évének legeredményesebb olimpiai sportágában, ahol minden valószínűség szerint az ország legjobban működő utánpótlás nevelése van, sikerült két magyar bajnoki címet és egy harmadik helyezést elérniük.

Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokságon négyes hajóban a serdülő V-VI. korcsoportban 1000 méteres és 4000 méteres távon 1. helyezést ért el a Mózes Imre – Domján Kristóf – Gera Ádám – Bán Bence egység, 500 méteres távon pedig bronzérmet szereztek.

15:47 Az Év sportolója Hortobágyi János

HORTOBÁGYI JÁNOS

2008-ban és 2009-ben országos bajnokságokon elért négy ezüstérmével és két bronzérmével, valamint egy csapat második helyével meghívást kapott az ifjúsági válogatottba, majd a junior válogatottba és bekerült a Héraklész Bajnok Programba. A Békési DAC gerelyhajítója 2010-ben egyeduralkodóvá vált a junior korosztályban. Országos bajnokságain két aranyérmet nyert, és ismét felhúzhatta a címeres mezt a junior válogatottban, majd a három évvel idősebbek között az U23-as válogatottban. Ezzel négyszeres válogatott lett.

2010-ben elért eredményei, válogatott viadalokon való szereplése:

Hortobágyi János az U20-as válogatott tagjaként Veszprémben, a Csehország - Magyarország - Szlovákia - Horvátország válogatott viadalon negyedik helyet ért el. Celjében a három évvel idősebbek között is bemutatkozott az U23-as válogatottban. Itt ötödik helyre dobta magát.

Országos Bajnok:

· 66.33 m-re hajította a gerelyt a Junior Téli Dobó Országos Bajnokságon, Szombathelyen · 63.30 m-es hajításával lett bajnok a Junior Országos Bajnokságon, Székesfehérváron

15:44 Az Év sportolója FODOR MILÁN

  • A Héraklész tehetséggondozó program tagja,
  • A korosztályos válogatott oszlopos tagja, és meghatározó alakja ökölvívó korosztályának,
  • A 2011-es korosztályos Európa-bajnokságra készülő csapat tagja,
  • Többszörös korosztályos országos bajnoki helyezett,
  • Többszörös nemzetközi győztes,
  • 2010-ben a magyar válogatott színeiben a Szerbiában zajló Aranykesztyű Bajnokság 3. helyezettje,
  • 2010-ben a magyar válogatott színeiben megnyeri a Bosznia-Hercegovinában zajló Mostari Bajnokságot,
  • 2010-ben ifjúsági versenyzőként az Elit Országos Bajnokság 5. helyezettje

Békés Város Képviselő-testülete 121/2011. (III. 31.) számú határozattal "Az Év Békési Sportolója" kitüntetést adományozza HORTOBÁGYI JÁNOS gerelyhajítónak.

15:43 Békési sportolók vehetnek át díjakat a következőekben.

15:42 Bővebben Laborczy Aladárné munkájáról:

LABORCZY ALADÁRNÉ

Laborczy Aladárné pedagógusi diplomája megszerzése után 1961-től néhány évig Tatabányán tanított. Békésre hazatérve a 3. Számú Általános Iskolában dolgozott, majd 1967-ben kinevezték a Békési Járás matematika-fizika szakos szakfelügyelőjévé. Megszervezte a megye matematika tagozatos osztályait, valamint matematika feladatgyűjteményt állított össze és adott ki kollégáival.

1970-ben vette át az igazgatói megbízatását, iskolájában szaktantermi rendszert alakított ki.

Az 1978-as földrengést követően új iskolában folytathatta az egykori igazgatónő a kitartó szervező és pedagógusi munkát.

1986-ban Laborczy Aladárné kezdeményezésére vette fel a 3. számú iskola a Dr. Hepp Ferenc nevet.

1988-tól a Békés Megyei Pedagógiai Intézet munkatársaként a Művelődésügyi Minisztériummal, az Országos Pedagógiai Intézettel valamint a megyei kollégákkal tartotta a kapcsolatot. Szervezte és koordinálta a továbbképzéseket, irányította a megyei szaktanácsadók munkáját, felügyelte és ellenőrizte az írásbeli és szóbeli érettségiket.

Tagja volt az Úttörő Elnökségnek, az igazgatói munkaközösséget vezette, Békés város TIT titkáraként valamint a város Népi Ellenőrzési Bizottságának elnökhelyetteseként tevékenykedett.

Aktívan részt vett a város sportéletében, az NBI-es és NBII-es kosárlabda csapat játékosa volt Békésen majd Tatabányán, később az ÁFÉSZ SE elnökhelyettese lett.

Laborczy Aladárné Békés város és Békés megye oktatásügyében végzett áldozatos munkájáért "Békés Városért" kitüntetésben részesül.

15:40 Laborczy Aladárné az egykori 3-as iskola,majd későbbi Dr Hepp tagiskola igazgatója kap Békés Városért díjat.

15:38 Bővebben a Békési Városvédő és Szépítő Egyesületről:

BÉKÉSI VÁROSVÉDŐ ÉS SZÉPÍTŐ EGYESÜLET

A szervezet 1988-ban alakult 60 fővel a békési zeneiskola koncerttermében. Az összegyűlt békésieket közös szándék és cél vezérelte. Megfogalmazódott a város történetének tudományos igényű bemutatása, a város életében jelentős szerepet betöltött egyéniségek emlékének megörökítése. Az egyesület feladatának tekinti a város felnövekvő nemzedékének figyelmébe ajánlani a meglévő értékeinket, és hagyományaink ápolását. Minden évben pályázatokkal segítik és ösztönzik a fiatalok kutatási kedvét aktuális városi és évfordulós eseményekhez kötve.

Több mint 10 éve az egyesület rendezi az október 6-ai városi megemlékezést. Számos köztéri szobor – Kossuth Lajos, Széchenyi István, Irányi Dániel – és emléktábla – úgy, mint dr. vitéz Durkó Antal, Gulyás György, Magyar Millenium, Százéves az Alföld Első Gazdasági Vasút emléktáblája – és például Németh László domborművének létrehozása fűződik az egyesület tevékenységéhez.

A Békési Városvédő és Szépítő Egyesület a városban lévő történelmi emlékhelyek kialakításában aktív szerepet vállalt, így a Honfoglalás tér, a honfoglalás kori Békési Vár helyének valamint a Kastélyzugban a törökkori palánkvár helyének megjelölésében. Kiemelkedő esemény volt a városban a második világháborús emlékmű létrehozása, az áldozatok neveinek összegyűjtése.

A Békés város múltjával való törődést igazolja számos kiadvány: Értünk szólnak a harangok; Békési életrajzi kislexikon; Somlyai Gábor: Emlék irat Békés városának a legelső megülésétől kezdve az 1893-ik esztendő végéig.

Az egyesület segít felkutatni az elszármazott békésieket, ennek a munkának gyümölcseként vált szorossá Békés város és Magyarittabé testvér-települési kapcsolata.

15:37 Békés Városért díjat kap a Városvédő és Szépítő Egyesület

15:35 Bővebben a mai első három díjazottról:

DR. RÁCZ LÁSZLÓ

Dr. Rácz László 1970-től az akkor induló békési Rendelőintézetben a laboratóriumi szakrendelés munkájának megszervezését, illetve labororvosként a laboratóriumi vizsgálatok ellátását is elvégezte.

1980-tól a Békés Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény vezetésével bízták meg, majd 1986-tól a Békés Megyei Tanács V. B. Egészségügyi Osztály vezetését látta el. Ez akkor az átalakuló egészségügyet figyelembe véve újszerű megyei főorvosi feladat volt. Vezetésével az egészségügy és a szociálpolitika összehangolása megyei szinten megvalósult. Az osztály működését országos modellként kezelték.

Dr. Rácz László részt vett Békésen a Központi Orvosi Ügyelet munkájában, mely áldozatos feladatot mai napig is felvállalja.

A békési Rendelőintézetben labororvosként, majd 1994-től pályázat útján ismét a Rendelőintézet igazgatójaként dolgozott tovább.

A járóbeteg szakellátás feladatain túl elsősorban a diagnosztikai terület: Röntgen, ultrahang, laboratórium fejlesztése, továbbá új szakterületek kialakítása és működtetése jellemezte munkáját.

A békési Rendelőintézet vezetése mellett felkérésre 1999-től 2006-ig a békéscsabai, Réthy Pál Kórház Központi Laboratóriumát is vezette.

1994-től 2010-ig Békés Város Képviselőtestületének tagja, évekig az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnökeként dolgozott.

Részt vett az Egészségügyi Minisztérium járóbeteg szakellátás működésével foglalkozó munkabizottságban is.

A Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság munkájában vesz részt. Szabadidejében a békési férfi kézilabdacsapat sportorvosi feladatait látja el.

Dr. Rácz László az elmúlt 40 évben a város egészségügyi életében, társadalmi életében, sportéletében végzett aktív tevékenységéért, valamint a Békés megyében és Békés városában a lakosság érdekében végzett kiemelkedő orvosi tevékenységéért "Békés Városért" kitüntetésben részesül.

Békés Város Képviselő-testülete 131/2011. (III. 31.) számú határozattal "Békés Városért" kitüntetést adományoz BELLELI LAJOSNAK.

BELLELI LAJOS

Belleli Lajos iskolái elvégzése után 1960-tól Békésen asztalosként vállalt munkát. Szakmája mellett ökölvívó sportolóként Kiskunhalason, majd Békésen tevékenykedett, később edzőként és versenybíróként segítette a ökölvívó sportágat.

1983 és 2008 között, 25 éven át részt vett a város ipartestületének szakmai munkájában előbb a Kisiparosok Országos Szövetsége helyi szervezetének titkáraként, majd a Békési Ipartestület ügyvezetőjeként. Közreműködésével többek között az új adótörvény alkalmazása és az új szervezeti működésre való átállás nagyon sok változást hozott a város iparosainak életében.

1994-2010 között önkormányzati képviselő, 4 éven át a Sportbizottság elnöke. Képviselőként határozottan kiállt a városban működő vállalkozások és iparosok érdekeiért, igyekezett konszenzust találni a város vezetőivel, képviselőivel.

Szervező munkája eredményeként a városban az ő lakókerületében elsőként kezdték kiépíteni – lakossági társadalmi munkával megvalósítva – az útalapokat a Lengyel Lajos utcában, mely később példaként szerepelt a további városi útalapok elkészítésében.

1968-ban a Vállalat Kiváló Dolgozója címet kapta meg a Békés Megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnál, 1974-ben az Országos Vízügyi Hivatal kitüntetését nyerte el.

Belleli Lajos eredményes sportolói, sportvezetői, közéleti és az ipartestületben végzett áldozatos munkájáért "Békés Városért" kitüntetésben részesül.

Békés Város Képviselő-testülete 132/2011. (III. 31.) számú határozattal "Békés Városért" kitüntetést adományoz a KERESZTÉNY ÉRTELMISÉGIEK SZÖVETSÉGE Békési Szervezetének.

KERESZTÉNY ÉRTELMISÉGIEK SZÖVETSÉGE

BÉKÉSI SZERVEZETE

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) békési szervezete tíz évvel ezelőtt, 2001-ben alakult, egy olyan időszakában a városnak, amikor a helyi keresztény polgári értékrendnek erre a legnagyobb szüksége volt.

Tevékenységüket leginkább – az alapszabályuknak megfelelően – az evangelizáció jellemzi, azaz a jó hír megvivése a társadalomnak, annak tudatosítása, hogy ha szeretet van, ha a jó ügyért együtt tenni akaró emberek vannak, akkor a remény is mindig él. A társadalmi integráció, a jótékonykodás, az újító kedv, a határon túli magyarokkal való kapcsolattartás, a kulturális rendezvények szervezése, a magyar keresztény hagyományok ápolása mind-mind jellemző ténykedésükre. Gondoljunk csak a polgári erők egységesítésének folyamatára, a KÉSZ- díj és a Sursum corda díj létrehozására, a rászoruló gyerekek táboroztatására, a kirándulásokra. Vagy a több száz mázsa kiosztott tűzifára, az élelmiszer, könyv, ruha, játék segélyekre, a bélfenyéri árvaház folyamatos támogatására, a csángó gyerekek taníttatására, a dévai árvák segítésére, a száz meg száz gyerek részére szervezett KÉSZ Mikulásokra, a számtalan zenés, irodalmi, kulturális rendezvényre, a mindezek megvalósításához szükséges anyagiak érdekében is szervezett KÉSZ bálokra. A békési és a megyei önkormányzattal, valamint számos helyi civil szervezettel és vállalkozással megvalósított közös akciók révén Békésen kettős kereszt és Wass Albert szobor áll.

Tartós szakmai és baráti kapcsolat alakult ki a válaszúti, segesvári a békési és békéscsabai pedagógusok között. Mint ahogy a békési és a sepsiszentgyörgyi cserkészek között is. A helyi egyházakkal és gyülekezetekkel való kapcsolatuk egyre szélesedő, egyre gyümölcsözőbb. A csapat erőssége, hogy ökumenikus baráti szeretetközösség, a döntéseket nem egy elnökség, hanem a teljes csoport hozza konszenzus alapján.

Mint a megalakulásukkor, ma is nagy idők járnak honunkban. Nehéz, de épp ezért összefogásra, közös gondolkodásra és munkára ösztökélő, késztető, reménységet keltő idők. Ilyenkor minden felelős értelmiségi, főként, ha keresztény kihúzza magát és nekigyürkőzik. Imának és munkának egyaránt. Ezt a kiállást, biztatást, barátságot, szövetségesi felajánlkozást érezhette, hallhatta minden békési, aki a helyi KÉSZ tíz éves tevékenységét követte.

Mindezekért a Békési Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Békési Szervezete "Békés Városért" kitüntetésben részesül.

Békés Város Képviselő-testülete 135/2011. (III. 31.) számú határozattal "Békés Városért" kitüntetést adományoz a BÉKÉSI VÁROSVÉDŐ ÉS SZÉPÍTŐ EGYESÜLETNEK.

15:34 Békés Városért díjat kap a békési KÉSZ

15:33 Belleli Lajos, iparos, egykori Ipartestületi ügyvezető a következő kitüntetett!

15:33 Dr Rácz László főorvos az első díjazott. A Békési Rendelőintézet nyugalmazott igazgatója, a Réthy Pál kórház laborvezető főorvosa, egykori önkormányzati képviselő az elmút 40 év munkájárét Békés Város díjban részesül.

15:31 Elkezdődött a díjak átadása

15:30 H. Kovács Judit Békés megyei önkormányzat alelnöke is részt vesz az ünnepi testületi - ülésen

15:25 " Békés példakép a környező települések számára - modta a polgármester beszédében.

15:14 Számos civilszervezet és intézmény vezetője eljött az ünnepségre, a sajtó a terem balfelső sarkában kapott helyett.

15:11 Izsó: a mai ünnep különlegességét Békés újratelepülésének 300. évfordulója adja

15:09 Izsó Gábor polgármester köszöntő beszédével kezdődik a rendezvény

15:01 Kezdődik az ünnepi testületi-ülés. Békés ma 38 éve kapta meg a város rangot


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!