Két békési is különdíjas szárazkolbászával!


Április 4-én pénteken volt a III. Krajcsó Pál Emlékverseny zsűrizése az Uhrin Zoltán Kolbászházban (Békéscsaba, Lencsési út 138.) azaz a Csabai Kolbász Klubban. Küldök néhány infót a versenyről és az eredményekről.

Krajcsó Pál (1923-2007) hentesmester, a Csabai Kolbászfesztivál 2000. évi életmű díjasa, a Csabai Kolbászklub örökös tiszteletbeli elnöke, aki sokat tett a kisüzemi kolbászkészítés hagyományának, és az igazi csabai házi kolbász íz világának megőrzéséért, s azért, hogy a fesztivál a csabai kolbászt és ezen keresztül Békéscsaba város hírnevét is öregbítse. Az ő tiszteletére - és mindazok emlékére, akik Békéscsabán a 19. század végétől sertéstenyésztőként, hentesmesterként, vállalkozóként erősítették ezt a hagyományt – hirdetjük a versenyt.

A kétfordulós 2013-as Krajcsó Emlékverseny volt a harmadik. Tavaly október 27-én vasárnap volt az 1. forduló, ahol a csapatok a friss kolbász kategóriában mérték össze tudásukat, s a következő eredmények születtek:

I. helyezett: 16-os csapat Kovács Imre csapatkapitány (Orosháza)

II. helyezett: 13-as csapat Szilágyi sándor csk (Békéscsaba)

III. helyezett: 37-es Tóth János csk (Békéscsaba)

Akkor 21 csapat versenyzett és ebből 16 csapat adott le szárazkolbász versenyre kolbászt. Ezeket Krajcsó Pál szabadkéményes füstölőjében, a hagyományt továbbvivő családtagok gondos munkával felfüstölik, érlelik, tehát ezek a kolbászok mind azonos körülmények között füstölődnek. Ezen kolbászok zsűrizése és nyilvános értékelése volt április 4-én.

Ezúttal egyben volt a média és a szakmai zsűrizés.

A zsűritagok a következők voltak: Nyemcsok László (BM Hírlap), Dr. Ignácz Mihály (Hír6), Fábián Tamás (Csaba Rádió), Kovács István (Békési Húsfeldolgozó Kft.), Kovács András (Csabai Kolbász Klub Egyesület).

A zsűrizés kb. 1 órán keresztül zajlott. A következő eredmények születtek:

I. Alberti Pál és csapata (serleg, érem, oklevél, 2014-es Krajcsó versenyre gyúróasztal és a Hír6 felajánlása 50 ezer Ft értékű hirdetés.)

II. Tóth János és csapata (serleg, érem, oklevél, 2014-es Krajcsó versenyre gyúróasztal)

III. Benke László és csapata (serleg, érem, oklevél, és a 2014-es Töltött Káposzta főző versenyre asztal)

Különdíjak:

Poltz József és csapata, Békés (könyvcsomag a Békés Megyei Hírlap felajánlása)

Csabai Kolbászklub Egyesület (2 db kerámia edény, Csabai rendezvényszervező felajánlása)

Gúti László és csapata, Békés (1 db kerámia edény a Csabai Kolbászklub Egy. felajánlása)

Knyihár Mihály és csapata (könyvcsomag)

(X) Reklám


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!