Új, környezetbarát stégek a Kishajókikötőben


A békési önkormányzat új, modern stégrendszerrel gazdagítja a Körös „Menti” Kishajókikötő- és Átelemelőt, egy sikeres pályázati támogatásnak köszönhetően.

A beruházás célja, hogy a 2007 tavaszán kialakított, a Kettős Körös békési szakaszánál Dánfok és Duzzasztó közötti vízparti szakaszon fekvő kishajó kikötő megújuljon. A meglévő úszómodult - amely hagyományos rendszer szerint épült fémváza, fémhordós, fafelületel- most műanyag, környezetbarát mobilelemekre cserélik le. A felsővízi medencében lévő stégrendszer lecserélésével, azok könnyű mozdíthatósága okán csökkennek az önkormányzat üzemeltetéssel kapcsolatos költségei.

A létesítmény befogadó kapacitását továbbra is megőrzi. A csaknem 100 vízi jármű és sporteszköz fogadó kikötő 17.058.803 forintból fog modernizálódni. Az önkormányzatnak mindössze 3.626.675 forintos önerőt kell biztosítania. A ráfordítás rövid időn belül, 3-4 év alatt megtérül Békésnek, köszönhetően annak, hogy minimálisra csökkennek a stégek ki- és elpakolási költségei. A város még öt konzorciumi partnerrel együtt vesz részt, a LEADER térségek közötti együttműködés keretében kiírt a "Körösök vízi túraútvonalának infrastrukturális fejlesztése című projektben. Az öt szervezet illetve a békési önkormányzat közreműködésével beadott pályázat több mint 50 millió forintos fejlesztést biztosít a térségnek. Célja a békési kishajó kikötő felújítása, a szarvasi szabadstrand mellett pihenőhelyek é szociális blokk kialakítása, valamint a Holt- Körös és a Hármas Körös összekapcsolása céljából 2x2 fix és mobil móló kiépítése, továbbá új kishajó kikötő létesítése Kunszentmártonon. A pályázattal a Körösök vízi turizmusának a fejlesztése a fő kiemelt szempont.

A kivitelezés a közbeszerzés lefolytatását követően az időjárási viszonyok illetve a békési kikötő nyitvatartási rendjéhez igazodva kezdődik meg.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!