Nemzeti értékek és Hungaricumok a hétvégén Békéscsabán!


Idén 2014. június 12-15. között kerül megrendezésre a XIV. Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé – Magyarország legnagyobb ilyen jellegű fesztiválja – és annak keretein belül 2014. június 13-15. között a Kárpát-medence Nemzeti Értékei és Hungarikumai Kiállítás és Vásár.

A Békés Megyei Önkormányzat már a tavalyi évben is partnerként vett részt a kiállítás szervezésében, ám az idei évben társszervezőként a sportcsarnok területén 400 m2 területen mutatja be Békés megye kiemelkedő történelmi, kulturális, gasztronómiai értékeit.

A kiállítás mellett, a fesztivál kísérőrendezvényeként a megyei önkormányzat hungarikum konferenciát is szervez, mely összefoglalja az értékgyűjtés eddigi tapasztalatait, kitekintéssel a Vajdaság, Székelyföld és Bács-Kiskun megye felé. A konferencián többek között előadást tart Pásztor István, Vajdaság Autonóm Tartomány elnöke, Orbán Miklós, Kovászna Megye Tanácsának tanácsosa, az AGROSIC Közösségek Közti Társulás igazgatója és dr. Bankó Ágnes, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Hivatal aljegyzője is.

A Békés Megyei Önkormányzat 2013-ban hozta létre a Békés Megyei Értéktár Bizottságot, majd pedig a megye 75 településéből 31 hozott létre települési értéktárat.

A Kárpát-medence Nemzeti Értékei és Hungarikumai Kiállítás és Vásár keretében most először mutatkoznak be Békés megye települési értéktárai és általuk mindaz, amit helyben nemzeti értéknek tartanak, és amit nyilvántartásba vettek.

A települési értéktárak között megjelennek a békési, mezőberényi, békéscsabai, gyulai, vésztői, battonyai, gyomaendrődi, kötegyáni, csanádapácai, lökösházi, kondorosi, mezőhegyesi, szarvasi, helyi értéktárak.

A három napos programsorozat keretében így a pár hónapja tartó munka egyfajta összegzéseként bemutatásra kerülnek a múltból fakadó, Békés megye hagyományait továbbvivő, jellegzetesen egy adott helyre, vagy térségre jellemző értékek, egyedi gasztronómiai, vagy kézműves termékek, találmányok, jellegzetes épületek, épített örökségünk.

A Békés Megyei Önkormányzat központi standján bemutatja Békés megye hungarikumait, így a Gyulai és a Csabai kolbászt és mindazon megyei értékeket, melyek jellemzőek a térségre. Nem fog hiányozni a nyolctojásos tészta, az akácméz, a szilvalekvár és az abból készült papucs illetve a biharugrai halból készült halpogácsa sem. A három nap alatt a megye standján folyamatosan kóstolni is lehet valamit, a pénteki és szombati napokon pedig látvány kolbászgyúrás is lesz, melynek végeredményét megsütni bárki megkóstolhatja. A kóstolók mellett naponta kétszer hagyományőrző népi együttesek, táncosok, tréfás mesemondók szórakoztatják a sportcsarnokban szórakozó látogatókat.

A kiállítóknál a csülök mellett megkóstolható lesz többek között a békési szilvalekváros papucs, a lökösházi kenyér, a szarvasi szilvalekvár és akácméz, a Csabagyöngye fehérbor, Békés megye legkiválóbb pálinkái.

Megismerhető lesz a gyomaendrődi értéktár részeként az országos hírű Magyar Autosex Tyúkgalamb, melynek megálmodója és kitenyésztője e település szülötte volt.

Békés megye napjainkban a halfeldolgozás egyik fontos területévé vált, így a kiállításon megjelenik Magyarország második legnagyobb mesterséges halastó rendszere, a Biharugrai Halgazdaság is.

A Békés Megyei Önkormányzat meghívására a kiállítás nyitónapján, a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében "vendégül látja" a Magyar Értékek Vándortérképét is, melyre ezen az eseményen bárki elhelyezheti a kézlenyomatát.

A kiállítás fővédnökei:

Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke

A kiállítás védnöke:

Farkas Zoltán, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke

A rendezvény társszervezője:

Békés Megyei Önkormányzat

Békés Megyei Értéktár Bizottsága


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!