Új víziteleppel gazdagodott a gyomai KSI kajak - kenu


Megjelent: 2014 Július 14. ( Hétfő ) 10:21
Módosítva: 2021 Május 11. ( Kedd ) 08:30
A rendezvényen tiszteletét tette Várfi András, Gyomaendrőd polgármestere, a Magyar Kajak - Kenu Szövetség képviseletében Storcz Botond szövetségi vezetőedző, Hüttner Csaba utánpótlás szövetségi vezetőedző.

. A rendezvény díszvendége Paksy Tímea kilencszeres világbajnok kajakos, aki szintén a KSI versenyzője volt. A megnyitó ünnepség házigazdái a gyomaendrődi csapat edzői: Kovácsné Kozma Diána és Kovács Gábor, mellettük Oláh Tamás a KSI kajak – kenu szakosztályának vezető edzője is részt vett.

Túri Andrea műsorvezető néhány szóban elmesélte a vízitelep megnyitójához vezető igen kemény, dolgos, de végül sikeres és eredményes fél évet: a kezdeti nehézségektől kezdve a segítőkész szarvasi és békési klub felajánlásán át, a nagy múltú és hírű KSI – vel való együttműködésükig. Az elmondottakból kiderült, hogy a lelkes és eltökélt szülők és versenyzők nélkül nem kerülhetett volna sor a megnyitóra. Az közönség először Várfi András megnyitóbeszédét hallgatta meg. A polgármester kifejtette, hogy Gyomaendrőd a vizek városa és talán éppen a KSI – Gyomaendrőd versenyzői közül kerülnek ki a jövő olimpiai bajnokai. Ez után Storcz Botond, aki szintén a KSI versenyzőjeként kezdte a pályafutását, méltatta az edzőpáros eddig elért eredményeit és bízik a szép, további sikeres eredményekben. Oláh Tamás szakosztályvezető kiemelte, hogy két tényező miatt döntött a KSI és Gyomaendrőd együttműködése mellett. Egyrészt a Magyar Kajak - Kenu Szövetség és az edzői szakma is elismeri Diána és Gábor nagyon eredményes munkáját, szerettek volna segíteni az edzőpárosnak. Másrészt a KSI is szeretne terjeszkedni, taglétszámot növelni és további eredményeket elérni. Ebben partnerre találtak az edzőkben!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!