Ilyen volt a Néptánc Tábor Dánfokon


A Dánfoki Üdülőközpont nyárfái alatt felállított szabadtéri színpad kitűnő helyszínnek bizonyult az idei Békés Megyei Néptánc Tábor megszervezéséhez.

Zömében békési gyerekek, összesen 25 fő vett részt az 5 napos táborban 2014.08.04 – 08. között, melyet a városban élő fiatal néptáncpedagógus házaspár, Mahovicsné Ladányi Anita és Mahovics Tamás vezetett.

A tánc és a népdaltanulás mellett jutott idő a játékra is. Sorverseny alkalmával mérhették össze ügyességüket, illetve kézműves foglalkozáson kavicsfestéssel és fényképtartó készítésével pihenték ki a tánctanulás "fáradalmait". Amikor kisütött a nap, még strandolásra is jutott idő a szivornyán.

Az utolsó napon, vagyis pénteken 16 órától került sor a záró előadás megtartására, ahol a héten megtanultakat mutatták be szüleinknek a 6 és 13 év közötti diákok.

A vendégek sorában köszönthettük Izsó Gábort is, Békés város polgármesterét, aki mint nagyapa vett részt az eseményen. Ajándékként egy csoportképpel díszített emléklapot vihettek haza a gyerekek.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!