A békési múzeum augusztus 20-án is várja a látogatókat!


Forrás: Békés Városi Jantyik Mátyás Múzeum
Helyszin: Békési Galéria, Békés, Széchenyi tér, 4
Az utóbbi évek gyakorlatához hasonlóan a Békési Galériában és a Nagyházban augusztus 20-án is szeretettel várjuk a látogatókat!

Nagyház (augusztus 20-i nyitva tartás: 10.00 – 14.00 óra)

Kiállításaink: (Széchenyi tér 6. sz.)

Kecskeméti Gábor Emlékkiállítás

100 éve, 1912. január 30-án született Békés máig legkiemelkedőbb sportolója, Kecskeméti Gábor. Neve minden békési előtt ismert, hiszen 36 éven át a Szegedi Kis István Gimnázium testnevelő tanára, a megye középiskolai testnevelő szakfelügyelője volt. Sportolóként kétszeres magyar bajnok, kilencszeres magyar válogatott tornász, olimpikon. 1992-ben megkapta a Békés Város Díszpolgára címet. A kiállításon szereplő fotók, eredeti emléktárgyak, iratok a család jóvoltából kerülhettek a vitrinekbe.

Évszázadok viharában

2000-ben, a millennium tiszteletére átadott, Békés történetét és néprajzát bemutató kiállításunk öt teremben gyűjteményünkből több száz tárgyat, dokumentumot, fotót vonultat fel oly módon, hogy általuk a honfoglalás előtt itt élt népek kultúrájáról éppúgy ismereteket szerezhessen az érdeklődő, mint a magyarok letelepedését követő századok legfontosabb gazdasági, társadalmi, kulturális változásairól. A kiállításban szereplő tárgyak régészeti, történeti gyűjteményünk legértékesebb darabjai, csakúgy, mint a békési nép 1800-1950 közötti életének különféle területeit - gyűjtögetés-zsákmányolás, halászat, állattartás, földművelés, építészet, textilművesség, viselet, lakáskultúra -, megismertető néprajzi tárgyak.

Durkó Emlékszoba

2003 őszén, dr. vitéz Durkó Antal (1890 - 1978) halálának 25. évfordulója tiszteletére nyílt meg a Durkó Emlékszoba. Durkó Antal gimnáziumi tanárként is lelkes támogatója volt a múzeumügynek, majd 1938-ban a község vezetőinek felkérésére megalapította az intézményünket, amelynek több mint három évtizedig vezetője is volt. Személyes tárgyai, szeretett bútorai foglalják keretbe hosszú, munkás életének dokumentumait, kéziratait, megjelent műveinek dedikált példányait.

A Körös-vidék madárvilága

A Körösök vidékének hajdani gazdag élővilágából mintegy hatvan madárpreparátumot mutat be a kiállítás, köztük több, ma már ritkaság számba menő faj egyedeit, azok fészkelő és élőhelyeit is megismerhetik az érdeklődők.

Békési Galéria (augusztus 20-i nyitva tartás: 10.00 – 16.00 óra)

Kiállításaink: (Széchenyi tér 4. sz.)

Egy újrafelfedezett festőművész - Jantyik Mátyás (Békés 1864 – Békés 1903)

Jantyik Mátyás gyűjteményes kiállításán a művész születésének 150. évfordulója alkalmából a múzeum munkatársai igyekeztek összegyűjteni a békési születésű festőművész munkásságának minél teljesebb anyagát. A Békési Galériában láthatóak Jantyik Mátyásnak a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Magyar Nemzeti Galériában és a Munkácsy Mihály Múzeumban őrzött művei is (műtárgyvédelmi okokból néhánynak úgynevezett "nemes másolata"), az Országház Főrendi termében látható két falfestmény eddig Békésen még nem látott, nagyméretű másolata.

XXIV. Csuta Nemzetközi Művésztelep Mese témájú zárókiállítása


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!