Ezüstérmesek Szilágyiék az EB-n


Forrás: Békési Férfi Kézilabda Club
Helyszin: Lengyelország
Szilágyi Dávidék Lengyelországban az U18-as EB-n remekül szerepeltek csoportmérkőzéseiken. Lehengerlő 10 gólos győzelmeket arattak. Így simán bejutottak a középdöntőbe.

Ott a németeket és a hazai pályán játszó lengyel csapatot ismét nagy különbséggel sikerült legyőzniük. Így egyenes út vezetett az elődöntőbe. A döntőbe jutásért Dánia csapatával mérkőztek meg a fiúk, ez a mérkőzés már egy kicsit szorosabb volt, 32-26-os eredménnyel nyitott kapu vezetett a döntőbe a magyaroknak. A döntőbe a franciákat kapta csapatunk. A franciák Spanyolországgal mérkőztek meg a döntőbe jutásért egy nagyon szoros csatában. Amiből végül 23-24-es eredménnyel a franciák jutottak tovább. A döntő szorosnak ígérkezett, fáradtak voltak már a csapatokat, hiszen nagyon kemény munka állt mindenki mögött. Az első félidőben sikerült végig tartani a magyar vezetést, a félidőre 16-18-as eredmény mellett mentek pihenőre a csapatok. A második félidőben több technikai hiba is becsúszott, de 15 percig még kezükben volt a mérkőzés, ám a döntő utolsó negyedórájában jobbnak bizonyultak a franciák a magyar férfi ifjúsági válogatottnál a lengyelországi U18-as Európa-bajnokságon, az ezüstérem azonban fantasztikus eredmény a magyar csapattól. 2005 után először szerzett érmet magyar férfi utánpótlás-válogatott világversenyen.

FRANCIAORSZÁG-MAGYARORSZÁG 33-30 (16-18)

Gdynia, játékvezetők: Cindric, Gonzurek (horvátok).

FRANCIAORSZÁG: Meyer, Bonneau (kapusok), Billant, Bouchillou 1, Fabregas 5, Ferrandier 2, Garain 1, Kounkoud 2, Lagarde 2, Lenne 4, Mem 1, Minne 8, Mocquais 2, Nozeran 2, Richardson 3, Zahm. Szövetségi edző: Erik Quintin.

MAGYARORSZÁG: Pásztor, Rózsavölgyi (kapusok), Bartók 5, Deák, Fekete 1, Füzi 5, Gábor, Győri 8, Juhász 1, Ligetvári 5, Mikita, Nemes 3, Schmid 1, Szilágyi, Urbán, Varjú 1. Szövetségi edző: Gyurka János.

Kiállítások: 6, ill. 4 perc.

Hétméteresek: 2/2, ill. 3/0.

Gyurka János szövetségi edző: - A döntőben a korábbiakhoz képest kicsit fegyelmezetlenebbül kézilabdáztunk a meccs elején, talán azért is, mert a játékosaink túlzottan akartak. Sok technikai hibát követtünk el, pontosabban kellett volna játszanunk. Erkölcsi győztesnek tekintem a csapatot, ezen az úton kell folytatnunk a megkezdett munkát.

Az Európa-bajnokság végeredménye:
1. Franciaország

2. Magyarország

3. Spanyolország
4. Dánia
5. Svédország
6. Svájc
7. Németország
8. Lengyelország
9. Izland
10. Horvátország
11. Fehéroroszország
12. Oroszország
13. Szerbia
14. Csehország
15. Macedónia
16. Románia

Az Eb-ezüstérmes magyar férfi ifjúsági válogatott:
Kapusok: Pásztor Imre (Pick Szeged), Rózsavölgyi Gergő (MKB-MVM Veszprém)
Jobbszélsők: Urbán Egon (Pick Szeged), Varjú Martin (MKB-MVM Veszprém)
Jobbátlövő: Bartók Donát (Grundfos Tatabánya)
Irányítók: Győri Mátyás (Balatonfüred), Juhász Ádám (Grundfos Tatabánya), Mikita Bence (NEKA), Schmid Péter (MKB-MVM Veszprém)
Beállók: Füzi Dániel (MKB-MVM Veszprém), Nemes Richárd (Balatonfüred)
Balátlövők: Gábor Marcell (MKB-MVM Veszprém), Ligetvári Patrik (MKB-MVM Veszprém), Szilágyi Dávid (Békés)
Balszélsők: Deák Máté (PLER), Fekete Dávid (MKB-MVM Veszprém)

Szövetségi edző: Gyurka János
Edző: Kopornyik Zsolt
Orvos: dr. Balázs Máté
Masszőr: Sándor Dániel
Csapatvezető: Horváth Gabriella

Gratulálunk az EB ezüstérmes csapatnak!

Hamarosan Szilágyi Dáviddal készült beszélgetésünkkel jövünk.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!