Mindkét csapatunk kupa győztes a III. Békés Kupán


Forrás: Békési Férfi Kézilabda Club
Helyszin: Városi Sportcsarnok
Augusztus 26-27-én ismét megrendezésre került a Békés Kupa, immáron harmadik alkalommal. Olyan utánpótlás nevelés bázisok fogadták el meghívásunkat, mint a boglári NEKA központ, a budapesti Központi Sportiskola, Pick Szeged és Debrecen. Remek hangulatban kezdődött el a torna kedden. A csapatok és velük érkezett kedves szülők, illetve a helyi kézilabdabarátok megtöltötték a Békés Városi Sportcsarnokot. Két korosztályban versenyeztek a gyerekek, "A" kategóriában az 1998-as, míg "B" kategóriában a 2000-es születésű gyerekek.

A III. Békés Kupát kedden az 1998-as születésű békésiek kezdték a MOL-Pick Szeged csapatával szemben. Remekül kezdte a mérkőzést a BFKC, az 5. percben 3-0-ra vezettek már. A vendég csapat a 8. percben szerezte meg első találatát. Ezután sikerült felzárkóznia a tiszapartiaknak, és az első 25 perc elteltével 13-11 volt az eredmény. A második félidő hasonlóan alakult, mindkét csapatnak volt egy-két jobb szériája, de végül 28-26-ra nyerni tudott a Békés. A keddi napon még egy mérkőzés várt csapatunkra, még hozzá a Nemzeti Kézilabda Akadémia csapata ellen. Keménynek ígérkezett a mérkőzés. Az első 15 percben fej-fej mellett dobálták a gólokat a csapatok, ezután sikerült egy 4 gólos előnyre szert tennie a Békésnek. Az első játékrész elteltével 13-8-t mutatott az eredményjelző. A második félidőben több apró hiba is becsúszott, de Teleki Levente egymás után szerzett góljaival tartani tudta előnyét a BFKC és nyert 25-21-re. Vólent János csapatára szerdán már csak egy mérkőzés várt a KSI ellen. Az első pillanattól kezdve a BFKC kezében volt a mérkőzés irányítása, a 9. percben már 7-2 volt a meccs állása. A félidőben 18-8-as eredmény mellett mentek pihenőre a csapatok. A KSI csapatán látszott, hogy nagyon fáradt és több sérültjük is volt. A mérkőzést végül 32-18-ra nyerte meg a Békés, amivel a III. Békés Kupa első helyét szerezték meg.

BFKC: Anderlik Cs., Veres B., Kéri I. 8, Laurinyecz B. 5, Szilágyi G. 3, Mohácsi B. 18, Juhász Á. 8, Csige Z. 3, Petrovszki A. 13, Bak B. 3, Alt B. 1, Teleki L. 19, Benedek P., Molnár G. 4. Edző: Vólent János.

1998-as korosztály mérkőzés eredményei:
NEKA Békés - Mol-Pick Szeged 28 - 26
Mol-Pick Szeged - KSI 26-21
NEKA Békés - Akadémia 25 - 21
Akadémia - KSI 34 - 28
NEKA Békés - KSI 32 - 18
Akadémia - Pick Szeged 31 - 18

1998-as korosztály végeredménye:
1. Békési FKC
2. Nemzeti Kézilabda Akadémia
3. Pick Szeged
4. KSI

Legjobb kapus: Anderlik Csaba (Békési FKC)
Gólykirály: Kerkovits Gyula (KSI) 24 találattal

A 2000-es születésűeknél egy csapattal többen voltak, így a csapatokra a két-két mérkőzés várt naponta. Kedden az idősebbek után szintén a többi csapat messzebbről érkezése végett a Békés a Pick csapatával játszott. Lehengerlő mérkőzésnek is mondhatnánk, ugyanis a szeged, csak a 15. percben szerezte meg első találatát, ekkora 11-1 volt a meccs állása. A mérkőzés végére sem tudott felzárkózni a Szeged, így végül 30-12-es arányban nyert a BFKC. A keddi nap második mérkőzését a NEKA csapatával játszották a fiúk. Nehezebbnek ígérkezett ez a mérkőzés Kovács Péter csapata ellen. Az első játékrészben szórták a gólokat a gyerekek, a 13. percben 4 gólt tudott zsinórba lőni csapatunk, amivel egy 5 gólos előnyre tett szert. Ezt sikerült a félidő végéig megtartani (13-8). A második játékrészben mindkét csapat inkább a védekezésre koncentrált, 7-7 gólt lőttek a félidő alatt a csapatok, így végül 20-15-re nyert a Békés az Akadémia ellen. A szerdai nap se hozott könnyű mérkőzéseket, a mumus Debrecennel már többször találkozott Papp Bálint csapata, akitől eddig a döntőkbe kétszer kapott ki a csapat. A KSI ellen sikerült egy 10 gólos győzelmet aratnia a 2000-es csapatunknak, két 6-0-s szériával eldöntötték a fiúk a mérkőzést. A Debrecen csapata elleni mérkőzés döntötte el ki nyeri a tornát ebben a korosztályban. A melegítés alatt érezni lehetett a feszültséget, hogy tart a csapatunk ettől a hajdúságiaktól. Ám a kezdő sípszó után, egy összeszedett, lendületes, gyors gólzáporos játékot mutatott be csapatunk. Szász, Kecskés és Tóth felváltva dobálta a gólokat. Remekül összeállt a védekezés is, ami gyors, könnyű gólokat eredményezett. 30-12-re győzött csapatunk végül, így a fiatalabbak is megnyerték a III. Békés Kupát.

BFKC: Takács Sz., Borbély I., Magyar B. 2, Szabó P. 10, Hári B. 3, Dénes Á. 3, Kocsor S. 10, Tóth P. 18, Kiss R. 3, Mándy T. 2, Szász B. 25, Kecskés B. 13, Vass E. 8, Baranyai M. 1, Eötvös T. 4, Baji G., Bernáth Sz. 1, Kádas B. 2., Ásós M. 4. Edző: Papp Bálint

2000-es korosztály mérkőzés eredményei:
NEKA Békés - Mol-Pick Szeged 30 - 12
Akadémia - KSI 25 - 19
Mol-Pick Szeged - Debrecen 17 - 33
NEKA Békés - Akadémia 20 - 15
NEKA Békés - KSI 29 - 19
Akadémia - Pick Szeged 22 - 17
Akadémia - Debrecen 22 - 23
Pick Szeged - KSI 24 - 17
NEKA Békés - Debrecen 30 - 12

2000-es korosztály végeredménye:
1. Békési FKC
2. Debrecen
3. Akadémia
4. Pick Szeged
5. KSI

Legjobb kapus: Borbély István (Békési FKC)
Gólykirály: Szász Bálint (Békési FKC) 25 találattal

- Fokozatosan jöttünk bele a játékba, egy-egy csapat ellen néha még akadozott a játék, de amikor kellett akkor helyén volt az agyunk. A mérkőzések nagyarányú győzelmének oka a nyáron elvégzett munka, a védekezés, amihez remek kapus teljesítmény párosult és lendületes sebesség különbségünk volt. Ezt a csapatot szinte nem is láttam még így játszani.Csupa nagy betűs csapat. Elindultunk egy úton, amin ha így folytatjuk a munkát, akkor remek eredményeket, célt érünk majd el. Gratulálok a csapatnak, köszönjük a segítséget a szurkolást. - mondta Papp Bálint edző.

- Remekül telt el ez a két nap a sportcsarnokban. Remélem minden csapatnak jól szolgálta a felkészülését a torna. Köszönjük a csapatoknak, hogy elfogadták meghívásunkat és sikerült ilyen színvonalas mérkőzéseket játszanunk. Nagyon büszke vagyok mindkét csapatunkra, hogy megnyerték a tornát, így tovább. - mondta Polgár Zoltán a Békési FKC ügyvezetője.

Gratulálunk csapatainknak és köszönjük a kedves Szülők és Kézilabdabarátok szurkolását!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!