A Kupa itthon maradt!


Megnyerte az 58.Viharsarok Kupát a BSzSK.

Magasra tettük a mércét, hiszen a bajnokságot megelőző időszakban megrendezésre kerülő kupára nagyon erős csapatokat hívtunk meg. Az NBI/B-s mezőnyből érkező hódmezővásárhelyi , oroszlányi és óbudai csapatok már a korábbi években is bizonyították, hogy magas szintű játékosokkal rendelkeznek. Hozzájuk kellett felnőnie csapatunknak, aki az elmúlt 2-3 hétben már együtt táboroztak és edzettek. Jelenleg sem zárult még le a keret, így a körmérkőzéses kupa alkalom volt arra a Balog Vilmos, Balog Lajos edzőpárosnak, hogy figyeljék a játékosainkat. Nagy meglepetés volt a hazai közönségnek, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült igazi csapatjátékot felmutatnia a BSzSK játékosainak. Kiváló összjátékot figyelhettünk meg a pályán. Az első mérkőzésünkön kiegyensúlyozott vezetéssel nyertünk a hódmezővásárhelyi csapat ellen. Békési SzSK - Vásárhelyi Kosársuli: 76 - 73 (19-16; 20-17; 17-20; 20-20)
Ezen az összecsapáson különösen nagyot hajtott Koma Dániel, aki 29 pontot dobott. Már ezen a mérkőzésen felfigyelhettünk mellette, a két új , fiatal játékosra: Kovács Benedekre és Béres Nándorra. A közönség sok tagjával vagyok egy véleményen, amikor a legnagyobb elismeréssel nyilatkozhatok, arról a játékosról, aki az OSE Lions elleni meccsünkön 17 pontot dobott. Nándi 1996.07.07 született, Gyulán. 196 cm magas és 46-os lábbelit hord. 2007 februárjában, 10 évesen Vágvölgyi Árpád invitálására ment először kosáredzésre, Békéscsabán a Viharsarki Farkasokhoz. Ebben a klubban érte el barátaival,s egyben csapattársaival eddigi legszebb eredményeit, hiszen 2007-ben országos bronz érmesek lettek a kenguru bajnokságban Budapesten, 2008-ban sikerült a dobó legtetejére állni az Országos Gyerek bajnokságon Sopronban és 2010-ben pedig az országos 2.helyet sikerült megszerezni a Békéscsabán megrendezett serdülő döntőben. 2013-ban a junior csapat ( itt már Papp Péter is edzette csapatunkat) mellett játékhoz jutott a békéscsabai NB/II-es csapatnál, ahol Tóth Tamás volt a vezetőedző. Jelenleg a Békéscsabai Evangélikus Gimnáziumban tanul. Mindezek mellett a kosárlabda nagyon fontos szerepet játszik az életében. Idén lehetőséget kapott a BSzSK U 21-es és NBI/B-s csapatában is. Idén augusztus 4-én volt az első edzésen, amikor a felkészülési időszak kezdetét vette.
"Úgy gondolom, hogy ez egy jó kis klub, klassz edzőkkel és lelkes szurkolókkal. A Viharsarok Kupán a felnőttek között játszhattam, akik nyitottak felém és hamar befogadtak. Ez egy fontos torna volt a felkészülés során, hisz 3 olyan csapattal játszottunk, akik a következő idényt szintén az NBI/B-s bajnokságban kezdik meg. Szerencsére minden meccsünket sikerült megnyerni és ez egy nagy löketet adhat a csapatnak a közelgő szezonra. Örülök, hogy lehetőséget kaptam Balog Vilmos és Balog Lajos edzőktől, nagyon élveztem a játékot."

Az OSE elleni mérkőzésre a GU egy kis része is felvonult, ismét ízelítőt adva a hangos szurkolásból. Mindenki kapott egy-egy biztató szót. Az OSE elleni győzelem különösen diadalittas volt a Final Four után.
Békési SzSK - Oroszlányi SE: 83-75 (20-17; 21-23; 19-12; 23-23) Sok szurkolót vártunk volna Oroszlányból, a Sopronban kezdődő sportbarátság folytatására. Sajnos későn értesültünk arról, hogy a csilletoló össznépi megmozdulás épp ezen a hétvégén zajlik.

A Balog edzőpáros egyébként minden játékosnak lehetőséget adott ezen a körmérkőzéses tornán. A fiúk egytől-egyig hajtottak, így még az óbudai együttest is le tudták gyűrni, pedig ott az első negyed első 5 percében 20 ponttal elengedték az ellenfelüket.
Békési SzSK - Óbudai Kaszások: 79 - 74 (12-25; 25-17; 28-12; 14-20)

Sok mindennel elégedettek lehetünk, de csendben megjegyezném, hogy a Temesvárról érkezett játékvezetők döntéseivel egyik csapat, vagy éppen edző sem volt kibékülve. Nem merném minősíteni őket, tekintve, hogy igaziból dilettánsnak számítok, de még én is csodálkozva néztem egy-egy bírói ítéletet. (Talán el kéne végeznem egy játékvezetői tanfolyamot!)
A Viharsarok Kupán különdíjban részesült Nikola Solevic és Farkas Gergő. Gerit kérdeztük, hogyan látta ő, csapaton belülről a hétvége összecsapásait.
"A szombati napon fontos volt az első meccs megnyerése, jó játékkal. Sikerült figurákból fegyelmezetten kosarakat szerezni Hódmezővásárhely ellen. Megérdemelten nyertünk. Délután egy igazi revansot szerettünk volna venni az OSE csapata ellen. Védő oldalon több hibával játszottunk, de a támadótérfélen szinte mindenki komoly feladat elé állította a védőjét! Igazi csapatmunka volt a győzelem! E két meccs tempója mar NBI/B szintet ütötte, de azért még érződött hogy van még 1 hónap a szezon kezdetéig. Vasárnap álmosan kezdtünk, hamar nagy hátranyba kerültünk, de egy igazi brusztulós, kemény játékkal sikerült visszajönni a meccsbe és a negyedik negyed végére már csak egy csapat volt a pályán! Így megérdemelten lettünk a torna győztesei, de még rengeteg munka vár a csapatra, mert ennél azért keményebb ütközetek varhatóak októbertől."

Gratulálunk a díjazottaknak és természetesen a csapatnak! Hajrá Békés! Hajrá Gladiátorok!

Erdei Kriszta
fotó: Pusztai Gábor


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!