Elindult a 250x100 Biztonság program


Elindult a 250x100 Biztonság program

A tavaly elindított 100x100 Biztonság mintaprogram sikerességén felbuzdulva szombaton útjára indult az Országos Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és az Országos Polgárőr Szövetség kiemelt bűnmegelőzési programja a 250x100 Biztonság. A Budapesten megtartott indító értekezleten a BM államtitkára bejelentette: újabb 200 millióval támogatják a Polgárőrséget.

A 2013-ban elindított "100x100 Biztonság" mintaprogram fő céljai a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelése és a jogsértések számának csökkentése volt. A 2013-ban megtartott fórumokon a részt vevők egyértelműen jelezték, hogy a program sikeres és a polgárőrség együttműködése a társzervekkel kiváló. A környezeti illetve a társadalmi bűnmegelőzés nemzetközi és magyarországi "jó gyakorlatait" figyelembe véve a Belügyminisztérium, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és más együttműködési partnereink - kiemelten a rendőrség és az önkormányzatok - kérései, iránymutatásai alapján az Országos Polgárőr Szövetség rendszeresen meghirdet és eredményesen végrehajt bűnmegelőzési programokat. 2014-ben az eddigi eredményes munkának, és kiemelt támogatásoknak köszönhetően az Országos Polgárőr Szövetség, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács újabb 150 települést von be, így a bűnmegelőzési mintaprogram "250x100Biztonság" néven folytatódik tovább.

Kódolva volt a siker és ez folytatódik tovább

Dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a fórum nyitó beszédében elmondta, hogy a polgárőr egyesületek és a helyhatóságok együttműködése nagymértékben javult és megemlítette, hogy elégedettek a rendőrök és a polgárőrök közös szolgálatában eltöltött óraszámokkal is. Kiemelte: "Az érintett települések, polgárőr egyesületek, önkormányzatok, a helyi rendőri szervek szakmai irányításával hatékonyan valósították meg a program célkitűzéseit, sőt, a rendészeti kommunikáció a 100x100-as programtól volt hangos, nyilatkozatok, interjúk riportok fórumok, regionális találkozók jellemezték a végrehajtás időszakát, és azt gondolom, a helyi és országos sajtó is kiemelten foglalkozott ezzel a programmal. Azt mondhatom, ez a program népszerű lett Magyarországon."
Kiemelte azt is: "A kiválasztott száz településen sikerült rávilágítani a polgárőr egyesületek az önkormányzatok, az önkormányzati rendészeti szervek figyelmét a közbiztonsági problémák hatékony kezelésére. Ennek eredményeként érzékelhetően, sőt látványosan javult az említett szervek együttműködése. Erősödött az együttműködés az alternatív rendészeti szervekkel a közterület-felügyelőkkel, vadőrökkel, mezőőrökkel, természetvédelmi őrökkel, sőt a vadászokkal is. Nagyra értékelem, hogy az érintett területeken megduplázódott a rendőr-polgárőr járőrszolgálatok száma és az önkormányzatok körülbelül hetven százaléka tevékenyen is részt vett a program megvalósításában, és sok esetben iránytűként szolgáltak a közös munkában."

A programban résztvevő polgárőr egyesületek 43 millió forint kiemelt anyagi támogatásban részesültek, valamint az Országos Rendőrfőkapitánytól kaptak még kétszáz kerékpárt és húsz motorkerékpárt.
Az OPSZ elnöke, köszönetét fejezte ki a programban résztvevők munkáját, és bejelentette, hogy szeptember 20.-tól a programot újabb százötven településsel bővítik ki. Az újonnan bevont települések kiválasztásával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy megvizsgálták a település elhelyezkedését, az ott mért biztonságérzetet és a lakosság életkor szerinti megoszlását is figyelembe vették. Hangsúlyozta: "Nem arról van szó, hogy az újabb százötven település biztonsághiányos lenne, hanem egyszerűen arról van szó, hogy a programunkkal terjeszkedünk, és reményeink szerint 2016-ban újabb településeket vonhat be az Országos Polgárőr Szövetség a programba."
Az egyesületektől azt kérte, hogy működésük legyen folyamatos, hatékony, a tagfelvételük a fiatalokra és a nőkre irányuljon, és optimális létszámot alakítsanak ki a településen a polgárőrök arányát illetően. A polgárőrök vállaljanak több közterületi szolgálatot. Folytassanak párbeszédet az emberekkel, az intézmények vezetőivel a biztonságról, a biztonsági problémákról, és az érdemi felvetéseket továbbítsák a rendőri szervek, illetve az önkormányzatok felé. Végezetül felhívta figyelmet arra: "Ezt a programot az önkormányzatok nélkül nem tudjuk és ne is akarjuk végrehajtani. Tájékoztassuk a polgármestereket, az önkormányzati képviselőket a programunkról, és kérjük, hogy legyenek a segítségünkre. Különösen az önkormányzati rendészeti szervekkel való kapcsolat, együttműködés és a közös szolgálat legyen kiemelt polgárőr feladat. Kérem a polgárőr vezetőket, hogy az önkormányzatok szövetségével kötött együttműködési megállapodást tanulmányozza (A megállapodás elolvasható ide kattintva. Webszerk), mert ebből nagyon sok információt lehet meríteni. Az OPSZ vezetése azt szeretné, ha az önkormányzatokkal a kapcsolat olyan harmonikus lenne, hogy az önkormányzatok megfelelő politikai, erkölcsi hátteret és anyagi támogatást tudjanak biztosítani az egyesületeknek."
Az OPSZ elnöke végezetül bejelentette, hogy az elnökség módosította az ez évi költségvetési tervet és negyvenmillió (!) forintot átcsoportosított a program végrehajtására. Tehát a 250x100 Biztonság programban résztvevő polgárőr egyesületek közül a már csatlakozott egyesületek százezer-százezer, míg a most csatlakozó újabb százötven egyesület pedig kétszázezer-kétszázezer forint támogatásban fog részesülni. Továbbá előnyt és elsőbbséget fognak élvezni az eszközállomány fejlesztésekor, és külön szakmai programmal segítik majd a bűnmegelőzési feladatok sikeres teljesítését.

Szak-stratégiával a bűnmegelőzésért

Dr. Hatala József a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke arról beszélt, hogy az állam felismerte, a közösségek segítsége és együttműködése nélkül kiegyensúlyozott, hatékony közbiztonság nem teremthető meg. Felismerte azt is, hogy a bűnözés elleni küzdelemben szükség van a társadalom szereplőire, természetesen az erre hivatott szervezetek mellett, az önkormányzatokra, a civil szervezetekre, az egyházakra, a gazdasági szereplőkre, és az egyénre, az állampolgárra. Régen az elrettentés elvén alapultak a törvények, mára viszont már kialakult a bűnmegelőzési szakpolitika.
A Bűnmegelőzési szak-stratégia egyik meghatározó eleme lett a polgárőrség, melynek küldetése a gyermek- és fiatalkorú fiatalok bűnelkövetésének csökkentése, a bűnmegelőzés megerősítése, a bűnesetek visszaszorítása, a bűnismétlés megelőzése, illetve a reintegráció megerősítése. Kiemelte: a helyi problémákra helyben kell megtalálni a választ. A Belügyminisztérium egyik felmérése szerint a települések alig tíz százalékánál van helyi bűnmegelőzési stratégia. Éppen ezért dr. Hatala József arra kéri a polgárőr szervezeteket, hogy szorgalmazzák, kezdeményezzék a helyi Települési Közbiztonsági Stratégia megalkotását. Meg kell határozni, hogy mi a gond a közbiztonság terén, mik a feladatok, és ki kell választani a megfelelő megelőzési feladatokat. Ezek a feladatok pillanatról-pillanatra változnak, ezért ezt folyamatosan figyelni kell. Dr. Hatala József felhívta a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács a jövő év folyamán pályázatokat szándékozik kiírni a bűnmegelőzési programok és célok megvalósítása érdekében, melynek egyik feltétele az lesz, hogy az önkormányzatoknak legyen hatályos, érvényes bűnmegelőzési stratégiája.
Majd megköszönte a polgárőrök munkáját, és örömét fejezte ki, hogy a polgárőrökkel dolgozhat.

Újabb 250 millió a Polgárőrségnek

Tasnádi László a Belügyminisztérium államtitkára is megköszönte az Országos Polgárőr Szövetség polgárőreinek az önkéntes munkáját. Hangsúlyozta, hogy a polgárőrség munkájában a rendőrséggel kialakított együttműködés az egyik legfontosabb, ennek volt mintapéldája a 100x100 Biztonság elnevezésű mintaprogram, amely jó gyakorlatnak minősült. Hozzátette: a kormány üdvözli a most beindított 250x100 Biztonság programot is, és a polgárőrség idén további 200 millió forinttámogatást kap. Tehát a költségvetésben idén meghatározott 1 milliárd 50 millió forint felett még idén újabb állami forráshoz jut hozzá, mellyel az állam és a Belügyminisztérium az egységes megjelenést kívánja elősegíteni

A Polgárőrség = minőség! A szakmaiasság terén is

Ezután Zámbó Péter, az OPSZ szakmai alelnöke lépett a mikrofon elé, és miután megköszönte az államtitkár bejelentését, a program szakmai követelményeiről tartott ismertetőt. Rávilágított, hogy a programra szükség van, melyben a teljességre kívánnak törekedni. Megfogalmazta azt is: "A helyi sajátosságoknak megfelelően kell a súlypontokat meghatározni, és a feltételrendszernek függvényében kell megtartani úgy a polgárőrök aktivitását, hogy ne menjen el tőlük a kedve és továbbra is végezzék azt, amit eddig vállaltak. Szemléletesen mutatta be, hogy az ország mely pontjai érintettek a program által, így aRádió P által elkészített térképen jól láthatóvá vált, hogy Magyarország számos pontja érintett.
"A Polgárőrség minőség! Tehát a polgárőrség nem az az egyesületi forma, ahol bűnbocsánatot tudnak adni a polgárőrök. - hívta fel a figyelmet Zámbó Péter annak kapcsán, hogy olyan jelentkezzen polgárőrnek, aki példamutató magatartást tud tanúsítani. Beszédében kiemelte azt is, mennyire fontos, hogy a bűnmegelőzésben résztvevők hangolják össze feladatokat, valamint azt is, hogy közösen értékeljék, elemezzék az elért eredményeket és osszák meg a tapasztalatokat.
"A Polgárőrség egy szent ügy! - jelentette ki, majd hozzá tette - Két év múlva huszonöt éves lesz. Azok, akik mindhalálig polgárőrködnek, egy olyan ügyben vesznek részt, akiknek az emléke tovább él. A polgárőrség és a polgárőr eszmeiség a polgári értékek védelméhez kötődik, és ahogy a jólét kiteljesedik, úgy változnak a súlypontok. De nem szabad elfelejteni azt, hogy az alapfeladatunk a közterületi járőrözés a figyelőszolgálat, és a jelzőőri tevékenység, amelyre egyedül a polgárőrök jogosultak."

Bizalommal a közbiztonságért

"Sokat számít számunkra a bizalom - kezdte beszédét Szabó István, a Pest Megyei Önkormányzat alelnöke. - Bizalom, amivel a polgárőrök huszonnégy évvel ezelőtt újragondolták és újraszervezték Magyarország közösségeit. Ez a bizalom segítséget nyújtott az átmenet éveiben, majd megteremtette a lehetőségét egy példamutató együttműködésnek az Országos Polgárőr Szövetség, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács között a partnerség megteremtésében. Az ország csaknem minden közösségében jelen van ez a partnerség. Jelen van településeken, a civilszervezetek és a rendőrség napi együttműködésében, mert Önök létre hoztak egy közösséget. És ez a közösség összekapcsol minket, összetartja a közösségeket. Köszönjük!" - mondta, majd beszélt a lakosság közbiztonságának javítása érdekében az önkormányzatok szerepéről, a mobilitásról és a migrációról, a nagy népsűrűségről, a falusi illetve városi életforma keveredéséről, valamint a nagy munkanélküliséggel élő településeknél a feladatokról.
A bizalom fontosságát emelte ki akkor is, amikor beszélt arról, mit kell tenni a közbiztonságért, illetve akkor is, amikor rávilágított, ha nincs bizalom, akkor nincs biztonság, nincs munkahely, és romlik a lakosság szubjektív biztonságérzete.
Végezetül hozzá tette: Sokat kell még tennünk azért, hogy a bizalom erősebb legyen, és ez bizonyítja, hogy a 250x100 Biztonság program helyes célokat fogalmazott meg azzal, hogy az egyes közösségeket állította a cselekvés középpontjába.

Önkormányzatok és a Polgárőrség közösen a feladatok ellátásáért

A felszólalások keretén belül először Kerekes Miklós, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége társelnöke szólt, aki nagyrabecsülésének adott hangot a rendőröknek és a polgárőröknek, majd Koncz József, Szentisván polgármestere beszélt a közel 2500 fős Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település közbiztonsági feladatairól. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírparasznya települést Szabó János képviselte, aki elmondta, mennyire számítanak a polgárőrökre, és hogy az önkormányzat saját költségből ruházta fel őket.
Bencze István, Dömsöd polgármestere beszámolt arról, milyen eszközökkel támogatják a helyi körzeti megbízott munkáját, a település közbiztonságát, illetve a polgárőr szervezetet, míg Rajka polgármestere Kiss Vince arról számolt be, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei község milyen komoly migrációs problémákkal küszködik. Nagy számban települnek be szlovákok, sok az olyan magyar, aki Ausztriában dolgozik, de Rajkán lakik. Ezek azt mutatják, hogy nagy náluk az átutazók száma.
Hajdú-Bihar megye is képviseltette magát a felszólalók között. Berényi András Hosszúpályi nagyközségből jött, és ismertette az értekezlettel, hogy amióta ők beléptek a 100x100 Biztonság programba, azóta javult a településen élők szubjektív biztonságérzete, és 74 fős polgárőr szervezet közösen fog össze a mezőőrökkel, vadőrökkel, vadászokkal, a közbiztonság javítása végett.
Józsa István a Szomszédok Egymásért Mozgalom fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszakürt polgármestere a civil összefogás fontosságát emelte ki, majd Marcényi Csaba, a kiskunfélegyházai Petőfi Sándor Polgárőr Egyesület elnöke beszélt az elvégzett munkájukról.

Eleinte kétségekkel és kérdőjelekkel indult el a program, de rövidesen látszott: "telitalálat" volt a program - mondta Papp Károly altábornagy, országos rendőrfőkapitány majd hozzá tette, a programot folytatni kell. Fontosnak nevezte, hogy a rendőrség az önkormányzatok álláspontját is figyelembe veszi, és hangsúlyozta: a települések egyedi helyzetére egyedi válaszokat kell adni, és közösen kell kidolgozni a programokat. "Ez a program a polgárokról szól" - emelte ki, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a "250x100 Biztonság" program célja a lakosság biztonságérzetét hangsúlyozottan figyelembevevő, az átlagtól eltérő közbiztonsági kihívásokkal rendelkező településeken illetve településrészeken megvalósítható középtávú polgárőr cselekvési célok, illetve prioritások kijelölése, a végrehajtás módjainak meghatározása, kiemelt támogatása és a fejlesztés folyamatos biztosításával hozzájárulni az életminőséget javító közbiztonság fenntartásához. Az Országos Polgárőr Szövetség, a megyei szövetségek és egyesületek hatékony közösségformáló, közbiztonságot fenntartó, biztonságérzetet javító programjainak gyakorlati eredményeivel hozzájárulni az egyenlőtlenségek felszámolásához, a társadalomban elfogadott normák, viselkedési szabályok megismertetéséhez és elfogadtatásához, valamint a polgárőrség népszerűsítése, elismertségének fokozása, a polgárőr egyesületek számának és létszámának növelése.

Hangsúlyozta: "Magyarország közbiztonsága kiegyensúlyozott, szélsőségektől mentes. Azt kérem önöktől, ha gond van, ha probléma van, ha valamilyen jogsértés, jelenség, nemkívánatos magatartás kezd egyes településeken elszaporodni, akkor kellő időben kapjunk jelzést és információt. Ne várjuk meg, míg nagyobb erőkkel és eszközökkel kell beavatkozni. Ne várjuk meg, míg rohamosan romlani kezd egy-egy településen a szubjektív biztonságérzete a polgároknak. Ne várjuk meg, hogy valami tömegessé váljon." Megfogalmazta azt is: "Hatékonyabban, célirányosan, és rendőrségi szakmai irányítással kell az egyes rendészeti feladatokat ellátó szervezeteket bevonni, és részévé kell tenni a 250x100 Biztonság programnak. Annál is inkább, hogy ne legyenek párhuzamosságok, ne menjünk el egymás mellett, és ha ezt tudjuk biztosítani, akkor sokkal hatékonyabbak leszünk a végrehajtásban. Mert együtt hatékonyabbak vagyunk. Ehhez vita nem férhet. Tehát, komplex fellépés, komplex gondolkodás, komplex stratégia, komplex reagálás, komplex értékelés szükséges."

(Lőwinger Zoltán - www.opsz.hu )

Fotó: Virág István

Tételek: 1 - 20 / 162 (9 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!