Megvilágosodás Napja


Forrás: Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
Helyszin: Békés, József Attila u., 12
Október 3-án, sötétedéskor kerékpárosok csoportja gyülekezett a katolikus templom mögötti parkolóban. A közlekedésbiztonságiak figyelemfelkeltő és példamutató esti kerékpározásra hívták a gyerekeket, szüleiket és az érdeklődőket. A felvonuláson csak kitűnően felkészített, sötétben is jól látható, biztonságos világító eszközökkel és fényvisszaverő felületekkel felszerelt kerékpárosok vehettek részt.

A felvonulók zömét a Dr. Hepp Ferenc Általános iskola diákjai képezték, jelezve, hogy az intézményben a bringasuli oktatás keretében is nagy hangsúlyt helyeznek a biztonságos közlekedésre.
A szülők és tanárok mellett ott láttuk kerékpárosbarát városunk polgármesterét, Izsó Gábor urat is. A menet fél nyolckor indult, a Petőfi utcai kerékpárúton, majd a Cseresznye utcán át a Csabai úton folytatódott.
A kör a Piac téren zárult. Itt, a piaci csarnokban sorsolták ki azokat az ajándékokat, amelyeket az indulás előtt kapott sorsjegyekkel lehetett megnyerni.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!