Itt a Pankastic! Rádiós siker a békési énekesnő zenekara!


A Pankastic! nevű formáció egy 2014 nyarán alakult, mára már hattagú zenekarrá bővült django-pop őrület, ahogy azt a zenekart koncertezni hívók elnevezték.

Az ötlet Pálmai Panna énekesnőé, és Lombos Pál zenekarvezetőé, akik a django stílus, azaz a francia manouche swing szerelmesei, a tagok pedig évek óta eme műfaj művelői.

A pop jelzőt a stílus nem véletlen kapta, hiszen a cél egy olyan új popzenei stílus megalkotása volt, amely a cimbalom és klarinét egyedi hangszínével, könnyed dallamokkal és szöveggel hozza közelebb az embereket ehhez a nem mindennapi, és nem is oly egyszerű, alapvetően jazz műfajhoz.

A zenekar muzsikusai egytől egyig profi és egyedi zenészek, régóta jó baráti viszony fűzi őket egymáshoz, ki-ki már éveken keresztül állt egy színpadon a másikkal, vannak, akik 20 éves ismeretséget tudhatnak maguk mögött, mégis, ebben a felállásban még sosem léptek színpadra együtt a Pankastic! előtt.

A zenekar énekesnője hosszú hallgatás után, a szervezői posztból, mintegy árnyékból lépett elő. Védjegye az egyszerűség, maníroktól mentesség, amely a zenekar egyöntetű véleménye szerint elengedhetetlen ebben a stílusban.

Első saját slágerük a Tavasz, nyár, ősz, tél, amelyet országosan játszanak a magyar rádiók. Bemutatkozó koncertjük a Budapest Jazz Club színpadán volt, teltházzal, hatalmas sikerrel.

Jelenleg stúdió munkálatok és folyamatos próbák kötik le a zenekar idejét, hiszen jövő év elején jelenik meg első lemezük, valamint 2015. január 20-án a Művészetek Palotájában is bemutatják majd slágereiket nem is akárhogy, a Budafoki Dohányi Zenekar kíséretével a Swing á la Django által szervezett Django Fesztivál keretein belül.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!