Győzhettünk volna!


Megjelent: 2014 Október 26. ( Vasárnap ) 13:25
Módosítva: 2014 Október 26. ( Vasárnap ) 18:37
Békési SzSK - Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: 81 - 95 Sok hibával, de nem tanulság nélkül játszotta a BSzSK a harmadik bajnoki mérkőzését.

Írhattam volna címként azt is: a meccs, ahol saját magunk után loholtunk.
Számomra két fontos és pozitív momentum ragadt meg a Tiszaújváros ellen vívott küzdelemből. Mindkettőt Balog Lajos edzőhöz kötöm.
Nr.1. Nagyon szimpatikus és meggyőző volt, ahogy "tuningolta" a pályára lépő együttesünket. Bíztató és energikus szavakkal hajtotta fel őket a besípolás előtt a pályára. Ezt a támogatást végig megkapta az összes játékos.
Nr.2. Nem szabad a csapatunk egy tagját sem olyan helyzetbe hozni, hogy nekik kelljen a pályán kívüli eseményekre reagálniuk. Mert volt erre is példa. Értsd: ne kellejen egy szurkolót sem figyelmeztetniük. Meg kellett tenniük, ami után az érintett elnézést is kért.
Ezek is mutatják, hogy ismét pattanásig feszült idegállapotban szurkoltunk a csapatunknak. Most nem hibáztathatjuk a bírókat, mert egy-két vitatott helyzeten kívül igazságosan vezették a mérkőzést. Így szembe kell nézni a saját hibánkkal, hiszen elvesztettünk egy olyan mérkőzést, amit akár be is húzhattunk volna.
Tanulság :
Nem lehet az első percekben ennyi hibával engedni, hogy elhúzzon az ellenfelünk, hiszen a lerohanásukra a kezdő ötösünk nem tudott reagálni. Az első 3 percben olyan zavarodottsággal játszottunk, hogy komoly előnyhöz jutott a gyors és pontos támadásokat végrehajtó Tiszaújváros.
Nem lehet egy meccset úgy megnyerni, hogy a 15 pontos különbséget próbáljuk utolérni. Igaz, hogy a félidőre ezt lefaragtuk. Itt sokan hittük, hogy szünet után megfordítható lesz az addigi eredményünk. Majdnem sikerült is…De hiányzott az "paraszthajszálnyi plussz", ami a csapatban ugyan benne van.
Nem lehet ennyi hibával, dekoncentráltsággal játszanunk. Megkértem a statisztikát, amit nem szoktam, mert laikusként is feltűnő volt a sok hibás passzunk. Feketén-fehéren ott áll: 25 eladott labdánk volt. S ez bizony sok! Ha csak a fele ponttal zárult volna…-megnyerjük a meccset.
Nem lehet lélek és hit nélkül megnyerni a meccset. Ezt egy pár játékosunknak a figyelmébe ajánlanám. Nem elég, ha csak 3-4 ember "hal meg" a labdáért. Nem lehet mindent a magas kvalitású és elhivatott játékosokra bízni, hiszen ez egy csapatjáték. S mi az egész csapatnak szurkolunk!


Legközelebb a Hepp Kupa 2.fordulóján: 2014.október 30-án, csütörtökön a Városi Sportcsarnokban 19.30-tól.


Békési SzSK - Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: 81 - 95
(17-25; 28-25; 16-16; 20-29)

Solevic N.: 18/6;
Kovács B.: 4;
Koma D.: 20;
Vámos L.: 5;
Krstic D.;

Kis G.: 10/3;
Csorba Sz.: 4;
Béres N.: 5;
Farkas G.: 7/3;
Bere M.: 6;
Nagy Á.; Takács I.

Hajrá Békés! Hajrá Gladiátorok!
Erdei K.
Fotó: Pusztai Gábor www.sportphoto.hu

Az összes fotó megtekinthető itt:http://sportphoto.hu/2014/10/26/bekesi-szsk-gladiators-tiszaujvarosi-termalfurdo-phoenix-kk-81-95/

Tételek: 1 - 20 / 23 (2 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!