” JÁTÉK –SZÍN” - 2014


Esemény fotói...

" JÁTÉK –SZÍN"

Idén hetedik alkalommal, november 07.-én került megrendezésre a Mentálhigiénés Egyesület szervezésében a már hagyományosnak számító "Játék-Szín" Dél-alföldi Regionális Színjátszó Találkozó Békés városában, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban.

A csapatok ebben az évben Ópusztaszerről, Nagyszénásról, Dévaványáról, Bácsborsódról, Csongrádról, Elekről, Kevermesről, Békésről, Tompáról, Békéscsabáról, Garáról, Kaskantyúról, Soltról és Sarkadról érkeztek.

A szakértőkből álló zsűri más felállásban és más feladatokkal lett idén megbízva, hiszen a verseny és vendég kategóriák győzteseinek kiválasztásán túl díjakat osztott többek között a legjobb rendezés, legjobb alakítás, jelmez és más kategóriákban. A zsűritagok több szakterület képviselői. A Találkozó védnöke és egyben az egyéni teljesítmények díjazásáért felelős zsűritag Csicsely Ágnes volt, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szakreferense. Az ő munkáját segítette Gindilla Barbara a Békéscsabai Jókai Színház közönségszervezője. A vándorkupa és az emlékplakett sorsáról Szicsek Margit, tanácsadó szakpszichológus, Mahovics Tamás, néptánc pedagógus, illetve Pete László, irodalom-történelem szakos tanár, amatőr színjátszó csoportok vezetője döntött.

A győztesek névsora:

A verseny kategória első helyezettje, így a vándorkupa idei győztese a "Forog, vagy forog?" című darabbal a Napraforgó Színjátszó Csoport Nagyszénásról (Békés Megyei Körös-menti Szociális Centrum Nagyszénási Telephelye)

A vendég kategóriában győzni tudók és az emlékplakettet magukénak mondhatók a "Favágók" című darabbal a Derűs Ház Játékos Kedvű Favágói lettek Békésről (Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ, Derűs Ház)

A zsűri különdíja a Hóvirág Csoporthoz került (Pszichiátriai Betegek Otthona Elek), akik Nóti Károly "Pesti Jósda" című szerzeményét vitték színpadra.

További kategóriák nyertesei:

A legjobb női karakter: Seres Katalin; legjobb színészi alakítás:Hornok Mária; legjobb rendezés: 50. házassági évforduló -Napsugár Színjátszó Csoport; legjobb koreográfia: Pom-pom tánc -Csipet-Csapat; legjobb díszlet: Cigány karaván - Szivárvány Színjátszó Csoport; legjobb jelmez: Hófehérke és a hét törpe /átirat/ -Andersen Színjátszó Csoport; legjobb mellékszereplő: Vörös Ferencné.

A Találkozó valamennyi előadása nagy sikert aratott, sugárzott belőle mindaz a szeretet, törekvés és szándék, amit a színjátszók és a csoportvezető szakemberek együttesen plántáltak a produkciókba. Jövőre ismét találkozunk és a mostanihoz hasonló örömteli élményben lesz részünk.

Tételek: 1 - 20 / 498 (25 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!