Két szombaton lesz a lomtalanítás Békésen!


Tájékoztatjuk önöket, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is megszervezésre kerül a lomtalanítás Békés városában, melynek időpontja 2015. március 21. (szombat) valamint 2015. március 28. (szombat)

2015. március 21-én (szombaton) az Élővíz-csatornától nyugatra, tehát a Murony felé eső részen,

2015. március 28-án (szombaton) az Élővíz-csatornától keletre, tehát a Tarhos felé eső részen történik a lomtalanítás.

Figyelem!

Az elmúlt években számos probléma adódott abból, hogy a lakosok a hulladékaikat már az előző nap kirakták, és egyes személyek ezeket átvizsgálták, olykor megrongálták, szétdobálták. Ennek elkerülése érdekében, kérjük a lakosokat, hogy hulladékaikat csak a gyűjtés napján helyezzék ki a közterületre délelőtt 9 óráig. A begyűjtést mindkét lomtalanításra kijelölt napon délelőtt 9 órakor fogjuk megkezdeni.

Továbbá felhívjuk figyelmüket, hogy a 2012. évi CLXXXV. törvény értelmében a lomtalanítás során kihelyezett hulladék a közszolgáltató tulajdonát képezi, ebből kifolyólag a jogtalan eltulajdonítás akár 50 000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal is sújtható. A lomtalanítás időpontjaiban fokozott rendőri és polgárőri jelenlét lesz Békés városában.

Kérjük Önöket, hogy elektronikai hulladékaikat a lomtalanítás során ne helyezzék ki, mivel a Szarvasi u. 64/1. szám alatt lévő Hulladékgyűjtő Udvarunkban ezen hulladékokat ingyenesen leadhatják.

Megértésüket és türelmüket előre is köszönjük!

Tisztelt Lakosság!

Tájékoztatjuk önöket hogy, 2014 márciusától üzemel Békés Város Hulladékgyűjtő Udvara, ahová Békés Város lakossága ingyenesen szállíthatja be a következő hulladéktípusokat:

Műanyag hulladékok (PET palack, mosószeres és mosogatószeres flakonok), Papír és karton hulladékok, Fém csomagolási hulladékok (sörös dobozok, konzervdobozok) Elektronikai hulladékok, Fénycsövek és izzók, Elemek és akkumulátorok, Növényvédőszerek

A Kft. kéri önöket, hogy a téli időszakban a tüzelésből visszamaradó salak hulladékot ne tegyék bele hulladékgyűjtő edényükbe, mivel a Kft. Szarvasi út 64/1. szám alatti telephelyén ingyenesen lehetőségük van leadni a hét minden napján!

A Hulladékgyűjtő Udvar helye: 5630 Békés Szarvasi u. 64/1., nyitvatartási rendje:

Hétfőtől péntekig, 7-16 óráig, Szombaton 7-14 óráig, vasárnap zárva


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!