Dankó Béla a Hal-, erdő- és vadgazdálkodási törvényről.


Dankó Béla, Békés megyei országgyűlési képviselő március 17-én kedden az Országgyűlésben szólalt fel hal- erdő, és vadgazdálkodási törvénymódosító javaslatokkal kapcsolatban.

A halgazdálkodásról és a halvédelemről szóló törvénymódosító javaslattal kapcsolatban kihangsúlyozta, hogy "Ezek a módosítások mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a 2013-ban elfogadott törvény céljai minél jobban megvalósuljanak." Ezek a módosítások egyértelműen a horgásztársadalom szabálykövető többségének érdekeit szolgálják és segítik a hazai horgászkultúra fejlődését, amellett, hogy a halállomány védelmét is hatékonyabbá teszik. A Javaslat magában foglalja, hogy a kereskedelmi célú halászati engedélyek kiadása megszűnik, nő a horgászturizmus és a horgász versenysport támogatására az ágazat központi bevételeiből fordítható keret, illetve az illegális tevékenységekkel szemben hatékonyabban fognak fellépni.

Az erdőgazdálkodási törvénymódosító javaslat vezérszónoki felszólalásában a képviselő kifejtette, hogy "A fa és fatermékek iránti kereslet világszerte megnövekedett, és ezzel párhuzamosan számos fatermelő országban az erdőgazdálkodási ágazatot intézményi és irányítási hiányosságok jellemzik. Az illegális fakitermelés és a hozzá kapcsolódó kereskedelem egyre aggasztóbb kérdésekké váltak, és súlyos gazdasági, környezeti és társadalmi következményei vannak." A módosítás nyomán a fát és faanyagot a belső piacon forgalomba hozó, vagy azzal kereskedő magánszemélyek és gazdálkodó szervezetek kötelesek a faanyag származásának igazolására.

A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvénymódosítás három, kisebb szabályozási változtatás bevezetésére tett javaslatot. A tízezer hektárt meghaladó, vagy különleges rendeltetésű vadászterületeken alkalmazott hivatásos vadászról, miszerint számukra már nem lesz kötelező a felsőfokú végzettség. A vad és gépjármű összeütközésének esetén a jelenleg érvényben lévő szabályozás nem elég egyértelmű. Felszólalásában Dankó Béla elmondta "Erre a problémára az Országos Magyar Vadászati Védegylet is felhívta a figyelmet. Annak érdekében, hogy a szabályozási környezet tiszta viszonyokat tudjon biztosítani ezekben az esetekben, szükség van a vadászati törvény módosítására. Ezentúl a veszélyes üzemek találkozására vonatkozó polgári jogi szabályok lesznek érvényesek az ilyen esetekben."


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!