Félidőben az értéktár túra


A múlt évben elkezdett településjárást idén is folytatja a Békés Megyei Önkormányzat, ezúttal tizenöt településre látogat el a Békés Megyei Értéktár Bizottság. Hat helyszínt már érintett az értéktár túra, kilenc még hátra van.
Orosházán, Méhkeréken, Sarkadon, Csorváson, Pusztaottlakán és Medgyesegyházán már volt értéktár túra, a soron következő helyszínek Okány, Elek , Mezőkovácsháza, Dombegyház, Kevermes, Csabacsűd, Bélmegyer, Vésztő és Kondoros . Az egyes helyszíneken az értéktár bizottság tagjai felvázolják a jelenlegi jogi szabályozást és az értéktár bizottság létrehozásának, illetve az értékgyűjtésnek a mikéntjét. Ismertetik az újonnan bevezetett lehetőségeket, mint az értéktár adatbázist, amellyel a helyi szintet szeretnének az értékgyűjtésben segíteni. Ugyanakkor egy-egy rendezvénynek szerves része, hogy a helyszínt biztosító település is bemutatkozik, de ugyanez a lehetőség biztosított a többi, eseményen résztvevő településnek is. A túrák célja elsősorban az, hogy népszerűsítsék a Hungarikum mozgalmat, és minél több értéktár bizottság jöjjön létre. Békés megye 75 települése közül eddig 35 hozott létre ilyen bizottságot, jó lenne, ha év végére ez a szám elérné a 60-at, ezért sok olyan településre látogat el a túra, ahol még nincs értéktár bizottság.

Orosházán, Méhkeréken, Sarkadon, Csorváson, Pusztaottlakán és Medgyesegyházán már volt értéktár túra, a soron következő helyszínek Okány, Elek , Mezőkovácsháza, Dombegyház, Kevermes, Csabacsűd, Bélmegyer, Vésztő és Kondoros . Az egyes helyszíneken az értéktár bizottság tagjai felvázolják a jelenlegi jogi szabályozást és az értéktár bizottság létrehozásának, illetve az értékgyűjtésnek a mikéntjét. Ismertetik az újonnan bevezetett lehetőségeket, mint az értéktár adatbázist, amellyel a helyi szintet szeretnének az értékgyűjtésben segíteni. Ugyanakkor egy-egy rendezvénynek szerves része, hogy a helyszínt biztosító település is bemutatkozik, de ugyanez a lehetőség biztosított a többi, eseményen résztvevő településnek is.A túrák célja elsősorban az, hogy népszerűsítsék a Hungarikum mozgalmat, és minél több értéktár bizottság jöjjön létre. Békés megye 75 települése közül eddig 35 hozott létre ilyen bizottságot, jó lenne, ha év végére ez a szám elérné a 60-at, ezért sok olyan településre látogat el a túra, ahol még nincs értéktár bizottság.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!