Hétvégén FTC otthonában csapatunk


A 21. fordulóban idegen vizeken lépnek majd pályára csapataink, még hozzá a Fradi otthonában. Itthon a tavasszal sajnos juniorjaink és felnőttjeink is vereséget szenvedtek. Itt az ideje, hogy visszavágjanak csapataink.

Juniorjaink igaz 4 ponttal vezetik a tabellát, beleférne még a vereség is a bajnoki cím megvédésébe. Azonban fájó volt a hazai pályán az egy gólos vereség novemberben. Elszántak a fiatalok, minden mérkőzésen a maximális győzelemért harcolnak. Papp Bálint egyre több fiatalabb játékosának tud lehetőséget biztosítani csapatában, ami remek rutinszerzés a 2000-es születésű játékosnak.
- Mindenképpen győzelemmel szeretnénk elhagyni a pályát szombat délután Pesten. A bajnoki cím megőrzése úgy az igazi, ha nem vétünk több hibát a bajnokságban és javítjuk az őszi vereségünket. -mondta Papp Bálint.

Felnőtt csapatunk jelenleg a 6. helyen áll a tabellán 22 ponttal, pont egyenlőségben, a jövő heti ellenfelünkkel, a Kecskeméttel. Az FTC csapata jelenleg 29. ponttal a tabella 3. helyét foglalja el. Az utóbbi fordulóban viszont a 8. helyen MOL-Pick Szeged U23-as csapata 9 góllal tudott győzni ellenük Szegeden. Az ősz folyamán remek védekezéssel és támadással nem sikerült sajnos legyőzni az FTC-t a fiúknak, de egy szoros 22-25-ös mérkőzést sikerült játszani.

Arról kérdeztük Kádas László edzőt, hogyan látja a hétvégi FTC mérkőzésen csapatának esélyeit.

- A mi csapatunk ereje a sok munkában és a közösség összetartásában van. Egyetlen csapat ellen sem lépünk felemelt kézzel a pályára, de ősszel hazai pályán, jó játékkal sem tudtuk legyőzni a Ferencvárost. Kopcsák hasizom húzódása, Felföldi bokaszalag sérülése és Fedor kifordult bokája nem sok jóval kecsegtet bennünket, de mindent megteszünk, hogy meglepetést okozzunk szurkolóinknak.- mondta Kádas László.

Junior 15:30-kor, míg a felnőtt mérkőzés 18 órakor kezdődik március 28-án.

Hajrá Békés!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!