Új kormányablakok Szeghalmon és Gyomaendrődön


A „Kormányablakok akadálymentesítése Békés megyében” című, TIOP-3.3.1/A-12/2-2013-0013 azonosító számú pályázat keretében történt kivitelezés során mindkét helyszínen az egységes arculatnak megfelelő ügyféltér és kiszolgáló területek kerültek kialakításra.

Gajda Róbert Békés megyei kormánymegbízott hangsúlyozta, hogy a területi közigazgatási reform célja az egyablakos ügyintézés biztosítása az ügyfelek számára, amelynek igénybevételével az állampolgárok egyetlen helyen, a kormányablakoknál tudják hivatalos ügyeiket intézni. Az ügyfélbarát közigazgatás kialakításában kiemelt hangsúlyt kap a színvonalas ügyfélkiszolgálás, az ügyintézés menetének egyszerűsítése és gyorsítása, az ügyfelek adminisztratív terheinek csökkentése és az anyagi megtakarítás.

A kormányablakokban jelenleg 338 ügytípus intézhető, de a kormányzat arra törekszik, hogy az intézhető ügyek száma nagyságrendekkel bővüljön.

Valamennyi kormányablak egységes arculattal és szolgáltatásokkal nyílik meg. Minden helyszín akadálymentes lesz. Az ügyfélszolgálati irodákban kizárólag speciálisan képesített ügyintézők dolgozhatnak, akik széles körű ismeretekkel rendelkeznek.

Az eseményen részt vett Dr. Baltay Tímea kormányablakokért felelős helyettes államtitkár, aki elmondta, hogy április utolsó hetében 3 megyében összesen 5 új Kormányablak kerül átadásra, így országszerte már 101 Kormányablak áll az állampolgárok rendelkezésére. A kormányablakok számát 2015. év végére mintegy 280-ra tervezi bővíteni a kormány.

A Szeghalom, Nagy Miklós utca 4. szám alatt megnyitott kormányablak munkálatai során a munkaállomások és a fotófülke mellett információs pultot is kialakítottak.

A szeghalmi kormányablak ügyfélfogadási rendje:

Hétfő: 7.00 – 17.00

Kedd: 8.00 – 15.00

Szerda: 8.00 – 12.00

Csütörtök: 8.00 – 18.00

Péntek: 8.00 – 12.00

Gyomaendrődön, a Szabadság tér 1. szám alatti ingatlanban működik a kormányablak.

Itt szintén új munkaállomásokat és egy fotófülkét létesítettek a kivitelezők.

Az gyomaendrődi kormányablak ügyfélfogadási rendje:

Hétfő: 7.00 – 17.00

Kedd: 8.00 – 11.00

Szerda: 13.00 – 16.00

Csütörtök: 8.00 – 18.00

Péntek: 8.00 – 12.00

A megyében így már öt integrált kormányzati ügyfélszolgálati iroda nyitotta meg kapuit, melyek közül a békéscsabai 2014-ben, a gyulai és az orosházi pedig 2015. január végén kezdte meg működését. Az év során Békésen, Dévaványán, Mezőkovácsházán, Sarkadon, Szarvason és Tótkomlóson tervezik újabb kormányablakok megnyitását.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!