Konfirmációi ünnepséget tartottak a reformátusok


A konfirmáció a kora újkorban jelent meg a protestáns egyházakban. Lényege: a még öntudatlanul, csecsemő korban megkereszteltek 12-13 éves korukban saját maguk jelentik ki, hogy megerősítik (konfirmálják) szüleik és nagyszüleik ígéretét, hogy a református egyház hűséges tagjai lesznek.

Május 17-én délelőtt 14 fiatal tett vallást a gyülekezet tagjai előtt református hitéről és kötelezte el magát Jézus Krisztus követésére. Az igehirdetés szolgálatát Fehér Csaba református lelkész végezte Józsué könyve 24. fejezete alapján. Itt az idős Józsué arra hívja fel Izrael közösségét, hogy "még ma" döntsenek arról, hogy melyik istenséget követik, de "ő és az ő háza népe az Urat szolgálják". Fehér Csaba elmondta: fontos a személyes hit, és a konfirmáció alkalmával ennek kinyilvánítása történik. A konfirmáció nem egy út vége, hanem a Jézus által is említett "keskeny út" kezdete. Józsué abban a tekintetben is példakép, hogy komolyan vette Istent. Az ige üzenete: egyre jobban el kell merülni a hívő életben.

A gyülekezet nevében dr. Petneházi Zsigmond gondnok (az egyházközség világi vezetője) köszöntötte a gyülekezet új, felnőtt korúvá nyilvánított tagjait.

Az istentisztelet zárásaként a gondnok vezetésével a konfirmáltak részt vettek az úrvacsorai közösségben is.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!