U12-eseink is az Országos Döntőben


Forrás: Békési Férfi Kézilabda Club
Helyszin: Városi Sportcsarnok
Vasárnap sor került Békésen az U12-es korosztály Országos elődöntőjének utolsó fordulójára. A forduló előtt csapatunk a második helyen állt, ám a Pick Szeged még matematikailag, még megelőzhette csapatunkat, ha kikapnak fiaink az első helyen álló Százhalombattától.

Azonban erre esélyt sem adtak a békési fiatalok, az első mérkőzést egyből a Százhalombattával kezdték. A mérkőzés elején fej-fej mellett dobálták a gólokat a csapatok, a 10. percben 4-4-t mutatott az eredményjelző. Ezután a félidő második részében, mintha csak a Békés lett volna a pályán, az ellenfél minden hibáját kihasználva, gyors gólokkal a játékrész végére 13-5-re állították be az eredményt a fiúk. A második félidőben, már nem tudtak semmivel se előrukkolni a battaiak, végül 24-11-re győzött a Békés bebiztosítva ezzel továbbjutását.

A nap utolsó mérkőzésén a Szentendre ellen léptek pályára a fiúk. A délelőtti kemény mérkőzés után, kicsit nyögvenyelősre sikeredett ez az összecsapás. Az első játékrész végén 9-9 volt az eredmény, viszont a második félidőt sikerült jól kezdeni, így máris 4 gólos előny perceken belül nálunk volt. Végig tartva az előnyt, végül 19-14-re nyert a Békés.

Békés NEKA - Százhalombattai VUK SE 24 - 11 (13-5)
Békés NEKA - Szentendrei KC 19 - 14 (9-9)

Békés: Borbély I., Minya M., Temesvári G. 6, Kovács L. 10, Vidovenyecz B. 1, Soltész D. 3, Szabó Á. 8, Varga I. 5, Tóth T. 5, Kiss A. 4, Hegedűs F., Kiss M. 1, Gecse A.

Döge Sándor (edző): "Gratulálok a csapat minden tagjának. Szenzációs teljesítménnyel sikerült bejutnunk az országos döntőbe. Így csatlakozhatunk a többi országos döntőbe jutott csapatainkhoz."

Gratulálunk!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!