Élő és másokat is életre vivő hit


Olyan keresztyén élet a kívánatos, amely nem csak elvan, mint a befőtt a polcon, hanem másokat is élő hitre vezet – fogalmazott Fehér Csaba református lelkész a pénteki iskolai istentiszteleten.

Május 22-én reggel emlékezett meg a békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium pünkösdről. Az igét Fehér Csaba református lelkész hirdette az Apostolok Cselekedetei 19. fejezete néhány verse alapján. Arra a kérdésre kereste a választ, hogy miként kerülhetünk élő kapcsolatba Krisztussal? A történetben szereplő efezusi gyülekezet még nem ismerte a Szent Lelket, nem is volt hatékony a munkálkodásuk. Pál beszélt nekik a Lélekről, akivel betöltekeztek, és életük gyümölcsözővé vált. A Szent Lélek által kerülsz kapcsolatba Istennel, nélküle a keresztyén életed száraz marad. Az élő és másokat is életre vivő életet adja meg a Szent Lélek – fogalmazott Fehér Csaba.

Az ünnepi műsort a 10.A osztály adta. Ennek keretében a Szent Lélek eljöveteléről szóló próféciák és a pünkösdi történet is megszólalt. Elhangzott: "A pünkösd arról beszél, hogy Istent a legteljesebb módon ismerhetjük meg. Az Ószövetség népe jól ismerte a gondviselő teremtő Atyát, aki Augustus császár uralkodása idején elküldte a világba a Fiút, Jézus Krisztust. Azt is mondhatjuk, Isten megtestesült és közöttünk lakott. Miután Jézus elvégezte a munkáját, elhagyta a földi világot, de gondoskodott arról, hogy ne maradjunk egyedül: a Szentlélek által itt van közöttünk Isten. A pünkösd nagy üzenete ez: Nem vagy egyedül! Isten mindig veled van, és a Szentlélek által megérthetjük Isten nagy dolgait."


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!