FRISS! Nem kerül bevezetésre a lakások utáni építményadó!


Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Békés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a június 26-án megtartott ülésén úgy döntött, hogy július 1-jétől nem vezeti be a lakások utáni építményadót.

Aki a lakás utáni építményadóra vonatkozó bevallását már korábban benyújtotta, ezennel is tájékoztatjuk, hogy a bevallásaikat nem dolgoztuk fel és ezután sem fogjuk feldolgozni, adatvédelmi előírásoknak megfelelően más célra nem használjuk fel, irattárba helyezzük.

Tájékoztatjuk továbbá Önöket, hogy szintén a Képviselő-testület döntése értelmében a korábbi adózási rendet folytatva, a 2015. január 1-jével a 21 ezer forintról 20 ezer forintra csökkentett összegben megállapított magánszemélyek kommunális adója továbbra is hatályban marad. Az előző évek gyakorlatának megfelelően augusztus hónap végén fogják a Tisztelt Adófizetők az adóértesítőt, valamint az adófizetési kötelezettséget tartalmazó csekket kézhez kapni. A II. félévben esedékes 10.000 Ft kommunális adó befizetési határideje 2015. szeptember 15.

Felhívjuk a Tisztelt Lakosság, az adófizető állampolgárok figyelmét, hogy Önöknek a helyi adókkal kapcsolatosan – építményadó, kommunális adó – jelenleg további teendőjük, kötelezettségük NINCS.

Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Békés városban Önöknek továbbra sem kell szemétszállítási díjat fizetniük mindaddig, amíg a kormányzat illetékes központi szerve által jóváhagyott érvényes díj nem kerül meghatározásra. Kérjük azonban Önöket, mint a szolgáltatást igénybevevőket, hogy aki még nem kötötte meg a szemétszállítási szerződést, (tömbházak esetében a közös képviselők) az szíveskedjen megtenni a közszolgáltató székhelyén a Békés, Verseny u. 4. szám alatt.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!