11 bűncselekmény a békési férfi számláján!


Részletesen:
A rendőrség vádemelést javasol egy férfi ellen, aki a gyanú szerint 11 bűncselekményt követett el Békésen. Két lopásnál társa is volt.

A Békési Rendőrkapitányság vádemelést javasol egy békési férfi ellen, akivel szemben 2015 januárjától 2015 májusáig 11 alkalommal intézkedtek a rendőrök bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A 30 éves L. Béla két alkalommal kerékpárt lopott, emellett lakóházakból mobiltelefont, tabletet és fényképezőgépet is tulajdonított el. Fiatalkorú társával 2015 áprilisában Békésen, a Táborhely utcából egy vízzáró zsilipet loptak el.

Ezt követően, 2015. május 5-én és május 20-án Békésen, a Táncsics utcában a 30 éves férfi ugyanannak a vállalkozásnak a telephelyére tört be. Először társával, a 18 éves L. Bélával rongálták meg a vállalkozás épületének egyik ablakát és ajtaját, de a helyiségekbe nem jutottak be, nem vittek el semmit. A második alkalommal a 30 éves L. Béla törte be a bejárati ajtót és kutatta át az üzletet, de csak pár száz forintot talált. Ezt követően szintén a Táncsics utcában beült egy személygépkocsiba, amelyben benne volt az indítókulcs. Az autóval tett egy kört, majd visszaállította oda, ahonnan elvitte. A történteket követő rendőri intézkedés során felmerült a gyanúja annak, hogy ittasan vezetett.

A rendőrség a 30 éves L. Béla ellen lopás vétség, jármű önkényes elvétele bűntett és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasol vádemelést. Társait, a 18 éves békési L. Bélát és az egyik lopásban résztvevő 17 éves fiút lopás vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A Békési Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a bűncselekmények miatt elrendelt nyomozást 2015. szeptember 28-án lezárta és az eljárás iratait mindhárom gyanúsított ellen vádemelési javaslattal továbbította a Gyulai Járási Ügyészségre.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


rendőrség