Csabai kábszeressel bukott együtt a békési is.


Részletek:
A rendőrök kábítószergyanús anyagokat foglaltak le és hat embert hallgattak ki gyanúsítottként.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított csekély mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt két 30 éves orosházi lakos ellen 2015. november 27-én. A két férfi személygépkocsival közlekedett Békéscsabán, az Andrássy úton, akiket a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság "Körös" Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei 18 óra 50 perckor igazoltattak. Az autójukban bruttó 7 gramm tömegű kábítószergyanús fehér port találtak, amelyről azt nyilatkozták, hogy kábítószer. Mivel a D. Gergővel és T. Csabával szemben alkalmazott kábítószeres gyorsteszt pozitív értéket mutatott, ezért mindkettőjüket előállították, majd a békéscsabai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. A rendőrök ezt követően Békéscsabán, az Árpád soron 20 órakor igazoltatták a személygépkocsijában utazó 38 éves békéscsabai férfit is, akinek az autójában 1,6 gramm tömegű zöld növényi őrlemény került elő. A kábítószeres gyorsteszt S. Józsefnél és a növényi őrleménynél is pozitívan reagált, ezért a férfit az előállítását követően szintén gyanúsítottként hallgatták ki.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság és a "Körös" Közterületi Támogató Alosztály rendőrei 2015. november 27-én 20 óra 35 perckor egy 40 éves kétegyházi férfit fogtak el a békéscsabai albérletében. Sz. Attila a rendelkezésre álló adatok szerint az elfogása előtt az esti órákban több személynek értékesített kábítószert. A lakhelyén tartott házkutatás során a nyomozók bruttó 82,3 gramm kábítószergyanús fehér port, digitális mérleget, kábítószer fogyasztásához és csomagoláshoz szükséges anyagokat foglaltak le tőle. Az intézkedés közben egy 40 éves sarkadi és egy 36 éves békési férfi jelent meg a lakásnál, akik kábítószert akartak vásárolni. A rendőröknek azt is elmondták, hogy korábban fogyasztottak kábítószert. Az előállításuk után alkalmazott kábítószeres gyorsteszt A. Tibornál és Sz. Gábornál is pozitív értéket mutatott, ezért csekély mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt őket is gyanúsítottként hallgatták ki.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya Sz. Attilát bűnügyi őrizetbe vette és kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárást. A nyomozók a lefoglalt anyagokat szakértővel vizsgáltatják meg.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!