Beiskolázási játszóház a Heppiskolában


Forrás: Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
Helyszin: Békés, József Attila u., 12
Nagy érdeklődés mellett, sikeres beiskolázási játszóházat valósítottunk meg iskolánkban 2016. január 23-án, szombaton.

A rendezvényt nyitó gondolatait igazgató asszonyunk Deákné Domonkos Julianna mondta el vendégeinknek.

A kezdés pillanatait iskolánk mazsorett csoportjának bemutatója is színesítette. A gyerekek felkészítője Tóth Kata volt.

Az érdeklődő szülők és gyerekek a nap folyamán megtekinthették a tantermeinket, valamint több helyszínen vártuk az óvodásokat, hogy kipróbálhassák ügyességüket, játék közben ismerkedhessenek tanítóinkkal. A játékban megfáradt gyerekeket Herbály András bűvész szórakoztatta varázslataival és kívánságra hajtogatott léggömbfigurák készítésével. Míg a kicsik a tanítónénikkel, testnevelőkkel játszottak, szórakoztak, iskolánk vezetői a szülőkkel cseréltek gondolatokat.

A délelőtt lezárásaként táncházra került sor, melyen a legkitartóbb gyerekek mozgással fejezhették be ismerkedésüket az iskolánkkal.

A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskolában ért véget az a kezdeményezés is, mely Barta István Zoltán ötlete nyomán októberben kezdődött. Az első madzagkötés óta eltelt 25 évet megszorozta az ötletgazda 365 nappal, így 9.125 nap, illetve madzagdarab szimbolizálta az azóta eltelt időt. Az iskola játszóházi programjának színesítéseként köthették rá vendégeink, kicsik és nagyok, a hiányzó csomókat a megkezdett és befejezésre váró gombolyagra. Így az utolsót sikerült is megkötni még a délelőtt folyamán.

A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskolában örömmel támogatunk minden jó kezdeményezést.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!