Együtt szavalták a himnuszt a Tiszások Jordán Tamással


Harmadik alkalommal rendezték meg január 22-én, a magyar kultúra napján az Együtt szaval a nemzet programot. Idén a Gál Ferenc Főiskola szarvasi pedagógiai kara volt a kezdeményezés házigazdája, melyen a Tisza Kálmán Szakképző Iskola képviselői is részt vettek.

27. alkalommal ünnepeltük meg a Magyar Kultúra Napját annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.

Ebben az évben a történelmi Magyarország földrajzi középpontjára, Szarvas városra esett a választás, ahol a rendezvénynek a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kara, valamint gyakorló általános iskolája és gyakorlóóvodája, illetve a város által működtetett Vajda Péter Művelődési Központ adott otthont.

Az ünnepi program Orosháza és Szarvas közötti ünnepélyes stafétaátadással kezdődött. Ezt követően 10 órakor – öt kontinens magyar nyelvű óvodáinak, általános és középiskoláinak részvételével – valósult meg az "Együtt szaval a nemzet" program, amely hagyományőrző módon a Himnusz első versszakaival indult, majd Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményével folytatódott. Új kezdeményezésként az idén az óvodás korú gyermekek is bekapcsolódtak a programba, ők Kisfaludy Károly Szülőföldem szép határa című versét mondták el. A szavalatokat 2016-ban is Jordán Tamás színművész, rendező, színházigazgató vezette. Az MTVA 10 órakor kezdődő Híradó műsora élőben közvetített az eseményeket.

A szavalást díjátadó ünnepség követte, amelynek keretében átadták a jutalmakat, elismeréseket a 2015. évi programban részt vevő legnagyobb nézettséget elért magyarországi és határon túli iskoláknak, valamint a legkreatívabb intézményeknek.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye által fenntartott Gál Ferenc Főiskola és pedagógiai kara kiemelten fontosnak tartja a világ magyarságának, fiataljainak összekapcsolását, a nemzettudat és a helyi közösségek erősítését nemzeti költészetünk kiemelkedő alkotásainak megszólaltatásával is. Idén a főiskola gyakorlóóvodájának óvodásait és más szarvasi általános iskolásokat is bevontak a közös versmondásba, mintegy 300 résztvevőt, köztük iskolánk tanulóit. Velük együtt Szarvason és világszerte több ezren szavaltak együtt.

Az Együtt szaval a nemzet programot 2014. január 22-én indította útjára Szőcs Géza kormánybiztos, miniszterelnöki főtanácsadó Jordán Tamás Kossuth-díjas színész-rendező szakmai irányítása mellett. A kezdeményezés célja a magyar kultúra népszerűsítése és a magyar közösségek összekapcsolása szerte a világon. A kezdeményezés emellett azt is célozza, hogy egyre több iskola hozza létre saját internetes médiacsatornáját, amelyet a diákok rendszeresen különböző művészeti témák feldolgozására, saját kreatív filmtartalmak megosztására használnak.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!