Nem bírtunk a Tiszapartiakkal


A hétvégén kezdetét vette a 2015/2016-os tavaszi szezon. A Békés-Drén KC ellenfele szombaton nem más volt, mint az a MOL-Pick Szeged U23 csapata, amelyet az ősszel 6 góllal sikerült legyőzni itthon.

Sajnos szombaton az Etelka sori csarnokban ezt nem sikerült megismételnie a békési gárdának. Gyors iramú és kemény ütközésekkel kezdődött a mérkőzés, amiből az első gólt a szegediek szerezték meg. A 8. percig nagy küzdelem folyt a pályán, azonban ezután az 5-5-ös állás után, egy 10 perces békési gólcsend következett. Amit a 19. percben egy békési hétméteres szakított meg végre, azonban ezt követően is sorra ziccerek maradtak ki, hiába fogott Domokos hétméterest is, a 25. percre 16-7-re állították be az eredményt a Tiszapartiak. A fennmaradó időben rendeződtek a békésiek sora is és sikerült a 30. perc végére 18-10-re javítani az eredményen.
Békési góllal indult a második játékrész, jót tett a csapatnak a szünet. Horvácki és Gazsó páros játéka sorra eredményezte a gólokat és Cifra átlövései is előre lendítették a csapatot támadásban. Viszont védekezésben engedtük ziccerig játszani ellenfelünket, így a 45. percben 26-20 volt a meccs állása. A végjátékban sikerült többször is gyors indítás gólokat is lőnie a Békésnek, amivel kozmetikázni tudta a mérkőzés végeredményét 33-30-ra.

MOL-Pick Szeged U23–Békés Drén KC 33–30 (18–10)
NB I B-s férfi kézilabda-mérkőzés.
Békés: Vikor – Herczeg 2, Cifra 6 (3), HORVÁCKI 11, Kopcsák, Polgár T., Fedor 2. Csere: Domokos D., Styop (kapusok), Kánya 1, Felföldi 1, GAZSÓ 7, Domokos I., Brezowski, Vass, Kiss R.
A Szeged legjobb góldobói: Urbán 8, Matyi 8 (3).
Kiállítások: 8, ill. 12 perc. Hétméteresek: 7/5, ill. 4/3.

Kádas László: – Nagyszerűen küzdöttünk, de az első félidőben elkövetett hibák miatt elkerülhetetlen volt a vereség. A szünet utáni játékra lehet építkezni, okosan, nagy lendülettel, egységesen harcoltunk. Köszönjük a szurkolást!

A héten a Sportbál miatt Február 11.-én (csütörtökön) 19 órától lép pályára felnőtt csapatunk a Törökszentmiklós Székács ellen a Békés Városi Sportcsarnokban!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!