Új szolgáltatás indul a Szent Lázár Alapítványnál!


2016. év elején kezdődtek a tárgyalások arról, hogyan tudna az alapítvány még többet segíteni az ellátottakon, a békési embereken.

Ennek érdekében az alapítvány felvette a kapcsolatot egy gyógyászati segédeszközöket gyártó és forgalmazó kft. munkatársával, Szabóné Győri Juliannával, aki számtalan megoldást kínált az elsősorban mozgásszervi problémákkal küszködő ellátottak számára. Az előadáson bemutatkozott a cég maga, illetve bemutatásra kerültek az általuk gyártott, forgalmazott termékek is. A Szent Lázár Alapítvány szerepe a történetben az, hogy hozzásegíti ellátottjait, és leendő ellátottjait az ortopédiai vizsgálatokhoz, melyeket a cég szervez. A rendelés, időpont egyeztetés alapján történik és teljesen térítésmentes, azaz ingyenes! A Szent Lázár Alapítvány autóval elviszi a betegeket a szakrendelésre, és onnan haza is hozza. A rendelést SZAKORVOS látja el, de nem kell hosszasan várakozni, beutaló nem szükséges. A közeljövőben tervek között szerepel egy saját szakrendelő nyitása is, az engedélyeztetés folyamatban van.

Jelentkezni folyamatosan lehet munkanapokon 8:00-16:00-ig a 643-588 vagy 06 20 229-6290-es telefonszámon, kapcsolattartó: Molnárné Kiss Tímea

vagy személyesen a Békés, Hunyadi tér 1/1. szám alatt.

Az ortopédiai vizsgálathoz szükséges okmányok:

- személyi igazolvány,

- lakcím kártya, közgyógy igazolvány

- taj kártya, és ha van kórelőzmény az előző leleteket is hozza magával!

További szolgáltatásaink még nappali ellátás keretein belül:

- személyi higiéné segítése (mosási, tisztálkodási lehetőség)

- programokon való részvét lehetősége (farsang, főzések kirándulások)

- masszázs fotel, szobakerékpár

- jogi tanácsadás

- internet, médiaeszközök ingyenes használata

- eseti segélyek egyéni elbírálás alapján

- élelmiszeradományok évente többször is

- barátságos közösségben, kellemes környezetben hasznos időtöltés


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!