A Pünkösd üzenete a mának


Már az Ószövetségben is működött a Szentlélek, de a Lélek munkája ma is átélhető. Hagyd, hogy betöltsön ez a Lélek – mondta Katona Gyula a pünkösd vasárnapi prédikációjában.

A pünkösdi történet (Apostolok Cselekedetei 2. fejezete) alapján a békési református lelkész elmondta: Pünkösd a keresztyén egyház harmadik legnagyobb ünnepe. Itt került fel a korona a jézusi életműre. A Szentlélek már az Ószövetség korában is munkálkodott, ezt látjuk József történetében, Mózes, Józsué, Sámuel, Saul, Dávid, a bírák életében. A prófétákat is a Lélek vezette és adta a szájukba Isten szavát. Sokan úgy gondolták, hogy az első pünkösd után Isten Lelke gyökerestől fogja megváltoztatni a világot, de kétezer év után is úgy látjuk, hogy a világ nem változott ekkorát. Pünkösd mégis azt üzeni, hogy Isten nyilvánvalóvá, láthatóvá tette azt, ami korábban is ott volt. A világosság belülről adatik. Az ember részesévé válhat Isten munkájának. A baj az, hogy a Lélekkel való betöltekezésünk csak "pünkösdi királyság" és gyorsan elfordulunk Isten útjától. A helyes viselkedésre azonban csak a Szentlélek tanít meg, ezért újra és újra át kell élnünk a pünkösdi csodát. Az evangélium hirdetése is csak Isten Lelke vezetése alatt lehetséges. – hangzott el vasárnap reggel a békési templomban.

A Békési Református Egyházközségben ezen az ünnepen is ünnepi legátus szolgál Molnár Martina harmadéves teológus-lelkipásztor szakos hallgató személyében. A református egyházban évszázados szokás, hogy a lelkésznövedékek az ünnepeket a gyülekezetekben töltik prédikálással, így készülve a későbbi hivatásra. A teológus hölgy bátyja Békésen segédlelkész.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!