Június 4. határon túli vendéggel Békésen


Megjelent: 2016 Május 16. ( Hétfő ) 17:01
Módosítva: 2016 Május 17. ( Kedd ) 15:36
A Nemzeti Összetartozás Napján ismét lesz Békés városában is megemlékezés, amelyen Bihar megyei (Románia) magyar szónokot hallhatunk – tudtuk meg Mucsi András kulturális tanácsnoktól.

Június 4-én az összmagyarság arra emlékezik, hogy 1920-ban ezen a napon írtál alá a Versailles-hoz tartozó Trianon kastélyban azt a békediktátumot, amelynek eredményeként Magyarország elveszítette területe kétharmadát. 2010-ben, miután a polgári kormány átvette a hatalmat, az országgyűlés törvényt hozott arról, hogy június 4. a nemzeti összetartozást fogja jelképezni. Azóta számos településen tartanak országszerte és határainkon túl is ünnepségeket, megemlékezéseket. Békésen június 4-én szombaton délelőtt tíz órakor lesz megemlékezés. Itt beszédet mond Forró László, Hegyközkovácsi (Románia, Bihar megye) református lelkésze, aki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője (püspökhelyettese) is. Mint ismert, 1941-ben a kis bihari faluval testvértelepülési szerződést írt alá Békés. Mucsi András üdvözölte és turisztikai szempontból is fontosnak nevezte, hogy egyházi és civil vonalon is sok kapcsolat jött létre határon túli magyar településekkel. Református gyülekezeti kapcsolatok révén idén magyarittabéi (Szerbia), és sarmasági (Románia) csoportok jönnek Békésre, tavaly Kolozsvárról jöttek vendégek. Mindez hozzájárul a békési idegenfogalom erősítéséhez is. Hegyközkovácsi csoport várható a Madzagfalvi Napokon.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!