Pályázatot hirdet a Nefelejcs Egyesület a Tökmulatságra!


A nagyon sikeres Vigalmat követően máris az őszi Tökmulatságra készül a szervezők maroknyi csapata.

A Nefelejcs Békési Kulturális és Hagyományőrző Közthasznú Egyesület a szeptember 24-i XI. Békési Tökmulatság kapcsán pályázatokat ír ki. Elsősorban gyerekeknek – egyéni és csoportos nevezőknek egyaránt – a kedvére lehet a Ludas Matyi című meséhez illusztráció készítése. Tetszőleges technika választható (akár báb is), ha rajzolnak, minimum A4-es méretű legyen. A pályamunkákat a Fakuckó játékboltban lehet leadni szeptember 16-ig. A nevet, életkort a munkák mellé kell borítékban elhelyezni. Egy pályázó több alkotást is zsűriztethet, a legjobbak természetesen jutalmat kapnak.

A XI. Békési Tökmulatság "kedvenc állata" – az előzőekből kiderülhetett – a liba lesz, míg a "kedvenc növénye" a szőlő. Utóbbihoz kötődően szőlős-mazsolás sütemények készítésének versenyét is meghirdetik. A pályázóknak a már kész desszerttel kell megjelenniük a mulatságon, nevüket egy külön lapra írják fel. A szakértő zsűri döntése nyomán a legjobbak ezúttal is szép ajándékokat kapnak.

A XI. Békési Tökmulatsággal kapcsolatban a két pályázat mellett Balog Gáborné egyesületi elnök ismertette, hogy sok egyéb között lesz mustkészítés, szőlőlopás, szőlőfajták bemutatója, libaszépségverseny, szó esik a szőlő kiváló élettani hatásairól, és persze finom ételek is várják a vendégeket. Elmaradhatatlan a hagyományos elemek közül a tökmustra, a Tökkirály választása és a lámpásfaragás.

A szeptember 24-i ingyenes rendezvénynek ismételten a Tájház ad majd otthont.

A pályázatokkal kapcsolatban további tájékoztatás kérhető Balog Gábornétól a 30/92-53-933-as telefonszámon vagy az info(kukac)bekesinefelejcs.hu e-mail címen.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!