Koma Dániel bekerült válogatottba!


Magyarországot képviseli a BSzSK játékosa!

Koma Dani a válogatott tagja!

Miközben a BSzSK az évet értékelő és záró rendezvényére készül újabb kiváló eredményről számolhatunk be. Koma Dánielt beválogatták az utazó keretbe, így a magyar válogatott tagjaként utazik csütörtökön Franciaországba.

A 27 ország selejtezőit 3 ország helyszínein rendezik meg: Andorrában, Hollandiában és Franciaországban. A FIBA 3x3 Európa Bajnokságában nők és férfi csapatok versengenek. Dani eddig a felkészülési meccseken bizonyíthatott:

"Az eddigi tornákon nagyrészt 2 csapattal vettünk részt, amiknek a célja a felkészülés volt és a ráhangolódás. Tornáról tornára jobban játszottunk és végül kialakult az utazó keret is. Az igazi eredményekre majd most lesz szükség."

2016. június 30- július 3-között szoríthatunk a magyar csapatért,akki repülőgéppel utaznak két edzővel és gyúróval kiegészülve. Dani nem visz magával kabalát, de ahogy ismerem, maximálisan megtesz mindent majd a sikerért. Az öröméről így szólt:

"Büszkeséggel tölt el hogy végül bekerültem az utazó keretbe. Egy régi álmom valósult meg, amire már nem is igazán gondoltam, hogy még valóra válhat, ezért igazán nagy öröm! Az ellenfelekről igazából még semmit nem tudok. Ezért nem tudom felmérni se, hogy milyen esélyeink lesznek. Csak próbáljuk a legjobbat kihozni, aztán remélem hogy elég lesz."

A Poitersben zajló meccsekről majd várjuk a híreket és természetesen beszámolunk róla. A mezeket most feliratozzák, de addig is megjegyezhetjük a csapat tagjainak nevét: Koma Dániel, Kerpel-Fronius Balázs, Mohácsi Máté, Horti Bálint. S a két edző: Csirke Ferenc , Földi Sándor.

Hajrá Magyarország, hajrá kosárlabda, hajrá Koma Dani!

Erdei K.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!