Magna Cum Laude: Ahol a sok kolbász, ott a helyük


Szerencsére a megyében is van olyan sztárzenekar, mely nélkül nem képzelhető el a Csabai Kolbászfesztivál.

Természetesen a 20., jubileumi fesztiválon is színpadra lép a gyulai Magna Cum Laude zenekar.

– Akkor játszunk, amikor a legtöbb csapat gyúr, vagyis október 29-én, szombaton este nyolc órakor a Mokry-sátorban, a 750 csapatos kolbásztöltőverseny napján. Ahol a sok kolbász, ott a helyünk – hangsúlyozta Kara Misa, az együttes basszusgitáros-szövegírója. Éppen egy 12 kilós malac pácolás utáni sütésével munkálkodott Mihály napra, amikor kerestük. Megjegyezte, ez a malac nem érte meg a kolbászkort, de vannak olyanok is, így nem kell tartaniuk attól, hogy kolbász nélkül maradnak. Nagymamája szlovák receptje alapján fűszerezik a kolbászhúst, vagyis só, kömény, őrölt pirospaprika és fokhagyma kerül bele. Misa indult már a töltő- és a szárazkolbászversenyen is. Ahogy fogalmazott díjazták a termékeit, de a színpadi teljesítményét azért jobban elismerik. Volt, hogy a kolbász, a hurka és a koncert összetalálkozott, hiszen rajongóikat kóstolóval lepték meg egy budapesti fellépésen.

– Miként nincs két egyforma kolbász, úgy két egyforma koncert sem – ecsetelte a Magna Cum Laude basszusgitáros-szövegírója. – A Csabai Kolbászfesztiválra minden évben az új műsorunkat hozzuk, természetesen a legnagyobb slágereinket soha nem hagyjuk ki. Most a készülő új lemezünkről is játszunk. Annak pedig különösen örülünk, hogy ebben az évben Gyula városa a fesztivál belföldi díszvendége.

A Falusi sanzon alapján nem hagyhattuk ki, hogy megkérdezzük: inkább öt libamáj vagy öt szál vastagkolbász? Kara Misa nevetve mondta: az ételek királyairól van szó, egyiknek sem tud ellenállni, tehát sorrendet sem állítana fel. A lényeg, hogy legyen legalább ennyi mindig, mindegyikből ,,készenlétben".

(X) Reklám


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!