Akik első osztályt kezdenek!


Bemutatkoznak iskolánk tanítói, akik 2017 szeptemberétől szeretettel várják az iskolába lépő gyermekeket!

Petőfi utca

1. a Mészáros Gáborné - Vighné Petneházi Eszter

Mészáros Gáborné vagyok, 33 éve tanítok. Már nem először kezdek első osztályt. Tudom, az iskolaérett gyermekek kíváncsisággal, nagy várakozással, de kissé félve lépik át az iskola kapuját. Így tehát fontos feladatnak tekintem a zökkenőmentes átmenetet az óvoda és az iskola között. A nyugodt, derűs, szeretetteljes légkör biztosításával oldom szorongásaikat.

Szeretném, ha a gyerekek szívesen jönnének, minél jobban éreznék magukat az iskolában. Azt vallom, hogy minden gyermek egyedi és értékes. Figyelek arra, hogy egyéni képességeiknek megfelelően fejlődhessenek. Célom: felfedezni a tanulókban rejlő tehetségeket, segítsem kibontakoztatni, valamint útmutatást adni azok számára, akik valamiben elakadnak, lemaradnak.

Délelőttös tanítóként az Apáczai tankönyvcsalád könyveinek segítségével sajátítjuk el az olvasást, írást, számolást. Tanító párommal napközis munkaformában tervezzük a tanév indítását. Nagy szeretettel várom a találkozást a leendő tanítványainkkal és szüleikkel.

"A gyermek csak azt képes szeretni, aki őt szereti, és csak szeretettel lehet nevelni." (Dzerzsinszkij)


Vighné Petneházi Eszter vagyok. Tanítói diplomámat 2007-ben szereztem, testnevelés műveltségterületen, azóta tanítok iskolánkban. Több évig osztálytanítóként dolgoztam.

Az alsó tagozaton évekig vezettem tömegsport foglalkozásokat, a felső tagozatos és gimnazista diákok részvételével pedig színi szakkört, és ezen tapasztalataimat igyekszem beépíteni a mindennapi munkámba.

A leendő kis elsősöknek testnevelést fogok tanítani, emellett segítem a délutáni felkészülésüket. Mindent megteszek azért, hogy a tanulók a délelőtt tanított tananyagot a délutáni gyakorlások során könnyebben elmélyítsék, elsajátítsák. Igyekszem őket játékosan, dalokkal, mondókákkal kísért mozgással motiválni, és utat mutatni számukra, hogy az önálló tanuláshoz olyan tanulási technikát válasszanak, melynek alkalmazásával maradandó és hatékony marad az új ismeretanyag a későbbiekben is.

Petőfi utca

1. b Patakiné Hanczár Mónika - Sántáné Kis-Kovács Györgyi

Patakiné Hanczár Mónika vagyok. Friss diplomásként kerültem intézményünkbe 1999-ben, ahol kezdetben felső, majd alsó tagozatos napközis nevelőként dolgoztam. 2008 óta osztályfőnök vagyok.

Munkám során nagyon fontosnak tartom, hogy a diákjaim alaposan elsajátítsák azokat az alapkészségeket, melyeknek segítségével könnyebb lesz számukra a felsőbb évfolyamok követelményeit teljesíteni. Tanítási óráimat igyekszem dalokkal, mondókákkal, mozgásos feladatokkal színesíteni, hogy felkeltsem kis nebulóim érdeklődését, kíváncsiságát. Fő célkitűzésem, hogy mindent megtegyek tanítványaim zökkenőmentes beilleszkedése, egészséges személyiség-fejlődése érdekében, valamint a szülőkkel való közvetlen kapcsolat kialakításáért.

A következő tanévben iskolaotthonos formában fogunk tanítani Sántáné Kis-Kovács Györgyi tanító nénivel, akivel az elmúlt két tanév során nagyon jól és hatékonyan tudtunk együtt dolgozni. Szeretettel hívjuk és várjuk leendő kis tanítványainkat a Petőfi utcai alsó tagozat 1. b osztályába!

Sántáné Kis-Kovács Györgyi vagyok. 2000-ben szereztem diplomát Békéscsabán. Néhány évig Budapesten tanítottam, majd 2004-től lettem intézményünk dolgozója. Az évek során délutános tanítóként, valamint osztályfőnökként is volt lehetőségem tapasztalatot szerezni.

Jelenleg Patakiné Hanczár Mónikával, azonos értékrend szerint, egymást jól kiegészítve, segítve formáljuk közösséggé kis csapatunkat, és igyekszünk eljuttatni a gyermekeket a saját adottságaiknak, képességeiknek megfelelő alapokhoz. Sokat segít munkámban az a tudás, melyet, mint fejlesztőpedagógus szereztem, illetve azok a szakmai képzések, új módszerek, melyekkel hatékonyabbá tehető a tanítás-tanulás folyamata.

A következő tanévtől iskolaotthonos rendszerben tervezzük Móni nénivel az első osztály indítását, ahol a fő tanított tantárgyam a matematika lesz. A célom most is az, hogy a gyermekek kedveljék meg, ezt a nem mindenkinek könnyű tárgyat, és hogy határozott tudást nyújtsak, amelyre lehet építeni minden tanuló esetében.

Rákóczi utca

1. a Baricsa Lajosné - Ladányi Anita

Baricsa Lajosné, Ani néni vagyok. Osztályfőnökként a magyar nyelv és irodalom, környezetismeret és az ének tantárgyakat fogom tanítani a leendő elsőseimnek. Az ismeretszerzést az alapkészségek folyamatos fejlesztésével, játékos, tevékenykedtető tanulással, az interaktív eszközök alkalmazásával színesítem.

Arra törekszem, hogy a gyermekek szeretetben, bizalommal teljes, vidám légkörben, pozitív megerősítésekkel jussanak el a tudás egyre magasabb szintjére. Fontos feladatom a tehetségek felfedezése, fejlesztése, illetve a lassabb ütemben haladó tanulók felzárkózatása. A szülőkkel, a gyermekek fejlődését elősegítő, támogató kapcsolat kialakítását nagyon fontosnak tartom.

A legfőbb célom, hogy a gyermekek szeressenek iskolába járni, a várva várt tanulás öröm és siker legyen számukra.

" A legtöbb, amit a gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak." Goethe


Ladányi Anita vagyok, 2005-ben végeztem tanítóként Szarvason, majd ebben az iskolában kezdtem el dolgozni. Gyermekkorom is ide köthető, mert általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat is itt végeztem. Kezdetben 3 évig napközis nevelő voltam, később osztályfőnök lettem.

A következő tanévben, iskolaotthonos formában a matematikát, a testnevelést, a rajzot és a technikát fogom tanítani. Fontosnak tartom, hogy a gyermekek szívesen járjanak iskolába, a matematika tanítás során pedig, hogy örömmel, játékosan, felfedezve jussanak az ismeretek, a tudás birtokába. Az óvodából iskolába való átmenetet mondókákkal, mesékkel, játékos feladatokkal próbálom zökkenőmentessé tenni.

Célom, hogy a kisdiákok képességeikhez mérten haladjanak, és így érjenek el sikereket. Szeretettel, odafigyeléssel, sok törődéssel boldog, kiegyensúlyozott iskolás gyermekekké váljanak. Mindezek megvalósulásához szükséges a szülőkkel való folyamatos kapcsolattartás, együttműködés.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!