A nyomorúságban is bízhatunk az Úrban


A református gyülekezetben az év fordulója kapcsán a hálaadás állt a középpontban a december 31-én és január 1-jén tartott istentiszteleteken.

Az óévbúcsúztató istentiszteleten, december 31-én Molnár Máté református lelkész Sámuel első könyve 7. fejezete 12. verse alapján hirdette Isten igéjét. Az itt felolvasott igében Sámuel próféta egy győzelem után emlékoszlopot állított fel Istennek. A kérés könnyen megy, de a hálaadás már kevésbé. "Legyünk a hálaadás népe." Az emlékezés egyúttal örömmel is el tud tölteni a jó dolgok kapcsán.

Arra a kérdésre, hogy miként kell hálát adni, a lelkész elmondta, hogy Sámuel a leírt történetben egy nagy követ állított fel, hogy kifejezze a köszönetét Isten felé. Református őseink adományokat adtak. A mi életünk legyen folyamatos hála Isten kegyelméért. Ez a hálaadás a jövőbe is mutat, bátorítás a jövőre nézve. Nem csak eddig segített meg az Úr, hanem a jövőben is számíthatunk rá. Ez bátorítást, hitet és reménységet ad nekünk, és a szemünk is megnyílik a jó dolgok felismerésére.

Szép számmal voltak olyanok, akik az újévet a református templomban kezdték hálaadással. Katona Gyula esperes a Zsoltárok könyvéből olvasta fel a 67. fejezetet, amelyben Isten jelenléte után könyörög a zsoltáros. Az igehirdető az áldás fogalmát járta körül. A bőség áldás nélkül fárasztó, a gazdagság értelmetlen, és ha nincs Isten áldása, az anyagi javak is csak viszályhoz vezetnek. A munka is hiábavaló áldás nélkül, hiszen azt Isten jelenléte teszi értelmessé. Mi a mindennapi munkánkat tekinthetjük úgy, hogy részt veszünk Isten munkájában. Az áldás ezen túl Isten jelenléte a legegyszerűbb dolgokban is. Ez a jelenlét nem cél nélküli, a fő, hogy megismerjük az ő útjait. Az embernek az életében meg kell találnia az Istenhez vezető utat. Az Úrtól jövünk és hozzá érkezünk meg, felénk fordul és ránk ragyogtatja az orcáját. "Az ő útján nem fogsz eltévedni. Isten kézen fog és kivezet a bűneink börtönéből" - mondta a békési gyülekezet lelkipásztora.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!