Sikeres év volt…


Interjú Kovács Ildikó alapítványigazgatóval

- Milyen év van a Szent Lázár Alapítvány háta mögött? Miben tudtak megújulni, és mely korábbi eredményeket megtartani?

- Sikeres évet zárt a Szent Lázár Alapítvány, a 2016-os év során rengeteg új élménnyel és tapasztalattal gazdagodtunk. Aktívan részt vehettünk Békés város életében a közösség számára szervezett több rendezvényünk, projektünk megvalósítása során. Ilyen volt többek között az áprilisban tartott emléktábla avatás, amely a régi Hunyadi téri iskola emléke előtt tiszteleg. Júniusban elindult a Szent Lázár Alapítvány ortopédiai szakrendelése. Ez egész évben várta az érdeklődőket. Szintén júniustól tartja találkozóit az Életrevalók Klubja. A nappali ellátásban pedig elérkeztünk a 10 éves évfordulóhoz. A szeptemberi Madzagfalvi Napok során mintegy 400 látogatót vonzottak programjaink. Novemberben tartottuk a Roma Kulturális Napot, melynek során a város nagycsoportos óvodásainak szerveztünk szórakoztató programokat. Nappali ellátottjainknak számára is egész évben szerveztünk rendezvényeket, így lehetőségük volt ellátogatni a gyulai Almássy-kastélyba, és a gyopárosfürdői strandra. Többször főzéssel kedveskedtünk számukra.

- Szociális területen is sokan számítanak önökre. Ebből a szempontból hogyan értékeli 2016-ot?

- Ebben az évben többször volt szerencsénk a Magyar Élelmiszerbank Egyesület felajánlásait a város rászorulóinak körében szétosztani, illetve több alkalommal tudtunk ruhaosztást szervezni. Decemberben az évek óta megrendezett "Én is tudok segíteni!" programunk keretében 300 személynek tudtunk élelmiszer felajánlással segítséget nyújtani. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Henkel Magyarország Kft-nek, a Família tésztának, a Sweet-Food Kft-nek, a Magyar Vöröskeresztnek és mindazoknak a magánszemélyeknek, akik felajánlásaikkal támogatták célkitűzéseink megvalósítását.

A munkaerő felvétel az elmúlt évben állandó volt, dolgozóink száma gyarapodott, ezt 2017-ben is folytatni kívánjuk. Különféle szolgáltatásaink sikerességének köszönhetően éves bevételeink növekedtek, a kitűzött célokat sikerült elérnünk, együttműködő partnereink száma gazdagodott.

- Hogyan áll a Békés megyei koraszülött mentőautó beszerzésére indított, civil szervezeteket megcélzó gyűjtésük?

- Több mint egy hónapja folyamatosan tájékoztatjuk a város lakosságát, a szórólapok, hirdetések, személyes megkeresések eredményeként immár több mint százezer forintot sikerült összegyűjteni. Természetesen nem állunk meg, 2017-ben is várjuk a felajánlásokat, hiszen mélyen átérezzük mennyire fontos ez az ügy Békés megye lakosságának, koraszülöttjeinek. Adományozni lehet átutalással és készpénzben. Szándékát bárki jelezheti a 66/643-588-as telefonszámon, vagy személyesen a Szent Lázár Alapítvány központjában, a Hunyadi tér 1/1. sz. alatt. Átutalásokat várunk a Szent Lázár Alapítvány számlaszámára: 11733072-20023852 OTP és Ker. Bank Nyrt. Megjegyzésként, kérjük, írják rá: Koraszülött mentőautó.

Szegfű Katalin

/Megjelent a Békési Újság 2017. január 17-i lapszámában/


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!