Mező-Nap


A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola a Magyar Olimpiai Akadémiával és Magyar Olimpiai Bizottsággal sok éve élő kapcsolatot ápol. 2011. szeptember elsejétől intézményünk akkreditált, követő köznevelési típusú sportiskola.

2017. május 16-án Mostafáné Gombár Erzsébet intézményvezető asszony meghívására a budapesti Dr. Mező Ferenc Általános Iskolába látogattam. A meghívásnak örömmel tettem eleget. Az ünnepi műsor és díjátadás után felemelő pillanatokat éltem át a Mező-fal megkoszorúzásakor.

Lehmann László 2017 februárja óta a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkári feladatait látja el, aki a közel negyed évszázadon keresztül a tisztet betöltő dr. Jakabházyné Mező Máriát váltotta. A rendezvényen a MOA képviseletében díjakat adott át.

Találkozhattam Rejtő Ildikóval, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett kétszeres olimpiai bajnok tőrvívó-edzővel, aki öt olimpián vett részt, és valamennyin érmes helyezést ért el.

A találkozón ugyancsak jelen volt az ’56-os olimpia bronzérmes kenus Mohácsi Ferenc is.

A két olimpikonnal, sportvezetőkkel, valamint MOA iskolák vezetőivel az elmúlt nyáron közel egy hetet tölthettem el Erdélyben, ahol felkerestük azokat az emlékhelyeket, melyek egykori, és ma élő híres sportszemélyiségek nevét őrzik.

A közeljövőben kerül megrendezésre az olimpiai iskolák igazgatóinak tavaszi tanácskozása, melyen a Dr. Hepp Ferenc Iskola képviseletében szintén részt veszek.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!