Túlhaladtuk lassan az év közepét.
A nappalok és éjszakák szentiván-éji egyenlõsége után minden reggel egy gondolattal késõbb kel fel a nap. Ám ez a változás még alig érezhetõ. Odakinn, a határban körültekintve rezeg a látóhatár a nyári napsütésben, a gerle és búbos banka mélabús versét csak a tücsök hegedûje szakítja meg néha. A távolban a kombájnok zúgva fogyasztják a búzatáblákat, s gabonával megrakott teherautók indulnak el ismeretlen céljuk felé. Lassan megtelnek a szárítók, a nagy táblák helyét végeláthatatlan tarlók foglalják el. Hamarosan ébredezni kezdenek majd „álmukból” a malmok is. Valamiféle ünnepélyes várakozás leng ilyenkor az Alföld felett: az új kenyér ígérete. Mostanában sokszor támadnak bennem efféle gondolatok, melyek közé némi szomorúság is vegyül, hiszen utam gyakran az egykori békési malom helye mellett visz el a Kossuth utcán. Szerencsére azért vannak még a városban, akik segítenek fenntartani az aratás ünnepélyességét, õrzik ezzel kapcsolatos hagyományainkat. Nemrég részt vehettem a Békési Kisgazdakör immár hetedik aratónapján, amely számomra a munka valódi ünnepét jelenti. Jó volna, ha minden békési gyermek legalább egyszer eljutna erre a rendezvényre. A munka méltósága mellett itt számukra is megfoghatóvá válna a mindennapi kenyér elõteremtésének szépsége és nehézsége is. Július a régi szóhasználat szerint nyárhó és áldás hava néven szerepelt a kalendáriumokban. A régi, paraszti munkarendben az év legdolgosabb idõszaka volt ez. Ma viszont legtöbbünk számára már a pihenés, kikapcsolódás idõszaka. Nyár derekán egyre többet nézünk kifelé az iroda, a mûhely ablakán, gondolataink csendes tájakra vagy éppen nyüzsgõ forgatagba repítenek bennünket. Az én nyaraim hosszú éveken keresztül a víz jegyében teltek, s nem tagadom gyakran eszembe jutnak még ma is. Olyasformán volt akkoriban, mintha nyár elején letettük, és nyár végén szedtük volna csak fel a hajókat a Körösrõl. Versenyrõl-versenyre jártunk a kajakosokkal, vizitúrákat vezettünk, sátorban laktunk és bográcsból ettünk jóformán egész nyáron. Még ma is erõt adnak azok az évek, szinte felüdülök amikor szembejön velem egy-egy régi arc az utcán.
Sok év után ismét lapátot foghattunk a közelmúltban a polgármesteri hivatal néhány dolgozójával, környékbeli polgármesterekkel a békési kishajó átemelõ avatásán. Nagy lépés ez a város életében, elsõ lépés egy olyan folyamatban, amely páratlan természeti értékeink népszerûsítését tûzte ki célul. Örömmel látom, hogy ismét egyre több békési pihen a Körös partján, az ismerõs arcok mellet egyre több az új is. Õszintén remélem, hogy itt ebben a szép környezetben vagy akár tõlünk távolabb is, de minden békési módot talál majd a pihenésre. Nem volt könnyû a mögöttünk hagyott idõszak. Kollegáimmal, barátokkal és mindazokkal az emberekkel beszélgetve, akikkel nap mint nap találkozom egy dolog világossá vált elõttem: minden elismerés megilleti õket. Békés ma nincs könnyû helyzetben, mint ahogy az egész ország a gazdasági-politikai zûrzavar nyomása alatt szenved. Sokan és sokféleképpen próbálnak mostanában a felkorbácsolt indulatok magas ám gyorsan múló hullámain elõretörni. Szerencsére Békés kiállta a próbát és a sok rossz példa ellenére sem vált „politikai játszótérré”. Emberek, a városért tenni akaró lokálpatrióták találtak egymásra az országosan kialakult nehézségek közepette. Hálás vagyok Békésnek, mert egyre többen vagyunk, egyre többen leszünk erre az embert próbáló, de mégis nagyszerû munkára. Szívbõl kívánom a Békés valamennyi lakosának, hogy a jól végzett munka örömével, családjuk barátaik körében találják meg a nyári pihenés, megújulás lehetõségét.