Szombaton került sor a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében a Magyar Örökség Díjak átadására. Abban a szerencsében volt részem, hogy városunk képviseletében magam is részt vehettem az ünnepélyes átadáson. A Magyar Örökség Díj kitüntetõ cím azoknak adható, akik tevékenységükkel tartósan és meghatározóan részt vettek a magyar szellemi élet fejlesztésében, hiszen a mai Magyarország értékei, kincseink évszázadok közös munkájának eredménye.
A jeles tudósokból, mûvészekbõl, közéleti szereplõkbõl álló kuratórium ezúttal méltónak találta a Békés-tarhosi Énekiskolát is e díjra (olyan ismert és elismert díjazottak mellett, mint Járai Zsigmond, közgazdász; Buday György, fametszõ; Dsida Jenõ, költõ; Bakay Kornél, régész; A magyar huszár és a Toldy Ferenc Gimnázium).
Büszkén elmondhatjuk ezek után, hogy a szellemi értékek múzeumába, az Aranykönyvbe a Békés-tarhosi Énekiskola is bejegyzésre került, mint Magyar Örökség.
Vámos Lászlóval a Békés-tarhosi Baráti Kör tiszteletbeli elnökével, és Varga Sándorral, a kör titkárával meghatottan léptük át a gyönyörû Akadémia küszöbét. Valamennyien elõször jártunk a tudomány fellegvárában. Az évszázados falak és a hozzájuk fûzõdõ, nemzetünk sorsát és jövõjét meghatározó események szelleme felemelõ hatással volt ránk is ugyanúgy, ahogyan a többi, közel 500 résztvevõre - többen jelen voltak a korábbi díjazottak közül is.
A mostani alkalommal hét díj átadására került sor, névsor szerint. A tarhosi „szellemet” és hangulatot Sebestyén Márta idézte meg gyönyörû énekével.
Szokolai Sándor zeneszerzõ – egykori tarhosi diák –mûvészien foglalta össze az iskola „érdemeit”, szavait Korbuly Péter a Magyar Rádió fõbemondója tolmácsolta. Fejes Antal nyugalmazott zeneiskola igazgató köszöntõ szavait pedig Vámos László közvetítette (Fejes Antalnak korábban lekötött koncertje volt, ezért nem tudott jelen lenni a díjátadáson).
Az ünnepség végén a volt tarhosi diákok – mind túl a hatvanon – spontán énekléssel lepték meg az aula közönségét, bizonyítva, hogy a közös emlékek évtizedek után is oly erõsek, hogy pillanatok alatt „összeállt” a régi csapat. Érezték egymást, hiszen egész életükre meghatározó útravalót adott nekik Tarhos.
Jó volt közöttük lenni, látni a szemükben most is ott lobogó tüzet, lelkesedést.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik valaha tettek Békés – Tarhosért. Az iskola rövid, alig 8 éves fennállása alatt olyan útravalót adott a diákoknak, mely a magyar zenekultúrának a mai napig „muníciója”. Belõle táplálkozik immár a második, harmadik generáció, mely küldetésszerûen tekinti hivatásának a magyar zeneoktatást, még ezekben a kultúrát romboló nehéz idõkben is.

Nehéz megidézni néhány sorban annak a két órának a hangulatát, mely a hét díjazott értékeit felsorolva bizonyította ismét, hogy a legnagyobb magyarnak mennyire igaza volt akkor, amikor azt mondta, hogy: „ A hazáért csak önzetlenül szabad és kell dolgozni!”.