Sokan és sokféleképpen próbálták már megfogalmazni azt, hogy mit jelent egy nemzeti ünnep. Évrõl évre magállunk ugyanazon a napokon, ugyanazon a helyszíneken de valljuk be, minél távolabbi korba repít vissza bennünket az emlékezés, annál nehezebb feladat is egyben. Szerencsére a méltó emlékezés, a fõhajtás tisztasága nem a beleélõ készségen múlik. Megpróbáljuk ugyan elképzelni azt a régmúlt napot, talán alakok is szöknek emlékezetünkbe, ám maga az ünnep kinek-kinek saját lelkében ölt testet, válik kézzelfogható valósággá.
· · 1 · 2 · · |
Immár hagyomány, hogy az õsz Békésen három vidám, tartalmas nappal köszönti a város lakosságát és az idelátogató vendégeket. XI. alkalommal rendezzük meg idén szeptember 4–5–6-án a Madzagfalvi Napokat.
Békés várossá avatásának évfordulói szinte már hagyományosan az értékelésrõl, a mögöttünk hagyott év eredményeirõl, tanulságairól szólnak. A tavaly, tavalyelõtt elmondott gondolatokat újra átfutva elmondhatom: egyik szemem sír, a másik nevet.
Jelenbe hívni a múltat, élõvé tenni az emlékezést egy olyan korról, amelynek jelképei nemzedékek sorának szolgáltak és szolgálnak ma is mértékül nemes, de nehéz feladat. Ma valamennyien ünnepelünk. Ünnepeleljük a tavaszt, a hazát, az egységet. Ünnepeljük a múltat, a jelent és a jövõt.
Engedjék meg, hogy a Nemzetközi Nõnap alkalmából William Shakespeare vallomásával köszöntsem Önöket:
Újév napjával a szilveszteri mulatozást, az óév búcsúztatását követõen a várakozás a jövõbe tekintés és a remény idõszakába lépünk. A legtöbben végigtekintünk ilyenkor az elõttünk megnyílott új idõszakon.
Nagy megtiszteltetés és Békés városának nagy öröm, hogy idén elsõ ízben az Alapfokú Mûvészeti Iskola adhat otthont a Megyei Fuvolaversenynek.
Az ENSZ elõször 1991-ben rendezte meg az Idõsek Világnapját, azóta minden év október 1-jén megemlékezünk a Föld mintegy hatszázmillió lakosáról. A 2001-es népszámlálási adatok szerint ma Magyarországon minden ötödik ember idõskorúnak számít.
· · 1 · 2 · · |






